Vízügyi főigazgató: próbára tette a februári időjárás a vízügyi szervezetet

Nehéz dolguk volt februárban a vízügyi szakembereknek, az ilyenkor megszokottól eltérő időjárás próbára tette mind a tizenkét vízügyi igazgatóságot - mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.A főigazgató közlése szerint húsz jégtörő hajójuk állt készenlétben a tél utolsó hónapjában, de ezekre végül nem volt szükség, mert inkább az eső miatt kellett beavatkozniuk. Februárban gondot okozott a belvíz, az árvíz és a nehézfémszennyezés is - jelezte.

   
Láng István elmondta azt is, hogy a vízminőségi problémák során nagyon sok, mintegy 200 mintát vettek, ráadásul a nehézfémszennyezést nem könnyű kimutatni és időigényes folyamat. Hozzátette, a nehézfém mellett PET-palackok is "érkeztek": több mint 42 tonnányi szemetet kellett kiemelni a vízből. Kérdésre elmondta azt is, mostanra rendeződött a helyzet, csak a belvíz ad feladatot néhol a szakembereknek.
    

"Ez egy nagyon érdekes február volt, ebből a szempontból, hiszen naponta átlagosan 10,7 millió köbméter vizet emeltünk ki, tehát ez azt jelenti, ha ezt nem emeltük volna ki, akkor ez 10 ezer hektárt öntött volna el" - hangsúlyozta Láng István. Hozzátette, ennek ellenére is mintegy 60 ezer hektárnyi területet öntött el a víz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com