Völner: a kormány folytatja a harcot a Soros-szervezetek migránsbiznisze ellen

Duplán teremthet negatív precedenst a bangladesi migránsok ügye - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken telefonon az MTI-nek. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a milliárdos spekuláns álcivil szervezetei anyagilag is érdekeltek a bevándorlás erőltetésében, de a kormány folytatja a harcot a migránsbiznisz ellen.Az államtitkár emlékeztetett, a Magyar Helsinki Bizottság által a két, korábban kiutasított bangladesi migráns nevében indult perben az Emberi Jogok Európai Bírósága - nem jogerős döntésében - arra kötelezte a kormányt, fizessen perköltségként 2,7 millió forintot a Soros Györgyhöz kötődő civil szervezetnek.     


Emellett a bangladesieknek is járna összesen 6 millió forint.

Hozzátette, hogy ez is jól mutatja, hogy a milliárdos spekuláns álcivil szervezetei anyagilag is érdekeltek a migráció erőltetésében. Mint mondta, a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországot azért akarják megbüntetni, mert betartja a vonatkozó uniós és nemzetközi normákat, és megvédi a határokat.   


A kormány folytatja a harcot a Soros-szervezetek migránsbiznisze ellen - hangsúlyozta. A kormány nem fogadta el a döntést, és a bíróság nagy kamarájához fellebbezett; a periratok beadásának határideje éppen péntekre esik, amit a kormány meg is tett. Beadványukban arra hivatkoznak, téves feltevés alapján hozta meg döntését a bíróság, hiszen ez alapján úgy tűnik, a menekülteknek nemcsak ahhoz van joguk, hogy befogadják őket, hanem ahhoz is, hogy a legmagasabb szintű szociális ellátásban részesüljenek.
    

Ennek részét képezi a határokon való önkényes átlépés is - fűzte hozzá. Az államtitkár szerint kaotikus helyzetet eredményezne egy ilyen jogértelmezés, és a magyar kormány úgy látja, a Genfi Egyezmény alapján kell eljárni az ilyen ügyekben, vagyis a menekültek csak az elő biztonságos országig mehetnek, majd a nemzetközi rendszer dönt a további sorsukról. Hozzátette, a schengeni rendszert veszélyeztetné, ha önkényesen léphetnék át a határt az önmagukat menekültnek nyilvánító emberek.
      

Kiemelte, a bangladesiek ügyében a bíróság Szerbiát nem fogadta el biztonságos országként, miközben az állam partnerségi tárgyalásokat folytat az Európai Unióval, és tagja az ENSZ-nek, illetve más nemzetközi szervezeteknek. A bíróság kifogásolta, sőt fogva tartásnak értelmezte a déli határon felállított tranzitzónákat, miközben ezek a beléptetés jogosultságát ellenőrizni hivatott helyek, amelyek egyébként nyitottak.
      

A következő per április 18-án kezdődik - ismertette Völner Pál, hozzátéve, azt várja, a bíróság állapítsa meg, hogy a magyar kormány nem sértette meg a menekültügyi egyezményeket. Ha az állam számára negatív döntés születik, több tízmilliárd forintnyi veszteséget jelenthet, hiszen több ehhez hasonló ügy vár elbírálásra, és azzal is számolni kell, hogy a menekültek akadálytalanul juthatnának át az európai határokon - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com