Volner: Karácsony miatt jelentősen leromlott a fővárosi közterületek állapota

Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt jelentősen leromlott Budapest közterületeinek állapota, hajléktalanok és a koldusmaffia uralta el a nagy forgalmú csomópontokat - mondta Volner János független országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón.A Volner Párt elnöke emlékeztetett: a 2019-es önkormányzati választás előtt a kormányzati többség, Tarlós István volt főpolgármester vezetésével megpróbált rendet tenni Budapesten, a rendőrség segítségével felszámolni a közterületi hajléktalanságot, illetve azt a "sok zavaró viselkedést", ami ezzel jár.
    

Karácsony Gergely főpolgármestersége óta - folytatta Volner János - a baloldal "támadást indított" a rendért fellépő hivatalos szervek ellen, azt követelve, hogy Budapesten ezekre az intézkedésekre ne kerüljön sor. Hozzátette: ehhez képest a "pofátlanság csúcsa", hogy most Karácsony Gergely a budapesti közterületek állapotának romlásáról szóló hírekre reagálva arra hivatkozik, hogy ez nem az ő felelőssége, hanem a rendőrségé.
   

Volner János szerint nincs olyan nagyváros, ahol a "Karácsony-féle mindent megengedünk című modell" eredményes lett volna a közterületi állapotok normalizálását illetően, ez mindenhol leromlással, a hajléktalanok, bűnözői csoportok és a koldusmaffia megjelenésével járt. Hozzátette, városrendészeti kérdésekben példaképnek tekinti Rudy Giulianit, New York volt polgármesterét, akinek hathatós fellépése és zéró toleranciára alapozott rendteremtési programja töredékére szorította vissza a bűnözést, és nagyon rövid idő alatt megszüntette azokat a jelenségeket, amelyek Budapesten jelenleg is láthatók.
    

Úgy vélte: "anarchista szélsőbaloldali csoportok" - így az Utcáról Lakásba Egyesület és a Város Mindenkié csoport - irányítása alá került a Karácsony Gergely által vezetett főváros hajléktalanpolitikája, ők azok, akik ezen a téren "a passzátszelet fújják", a főpolgármester pedig csak végrehajtja az akaratukat. Hangsúlyozta: a közterületi hajléktalanság felszámolása az egyetlen lehetséges módja annak, hogy Budapest belső nagy forgalmú területein rend legyen.
   

Kérdésre válaszolva Volner János úgy fogalmazott: Karácsony Gergely "nem is másodállású, inkább harmad-, vagy negyedállású főpolgármestere" Budapestnek, hiszen felszólalásainak többsége kifejezetten a miniszterelnök-jelölti ambícióival függ össze, és nem a fővárossal foglalkozik. Karácsony Gergely főpolgármesterségét egy politikai ugródeszkának tekinti a miniszterelnök-jelöltség felé vezető úton és Gyurcsány Ferenc embereként ehhez minden támogatást meg is kap - mondta Volner János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com