Völner Pál: a kormány elfogadhatja a Velencei Bizottság szakmai felvetésit

A kormány elfogadhatja a Velencei Bizottság szakmai alapon hozott felvetéseit a civiltörvény módosításával kapcsolatban - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.Az államtitkár telefonon nyilatkozva arra reagált, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken tette közzé  előzetes véleményét a törvénymódosításról. A testület szerint a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket érintő magyar szabályozás jogszerű célokat tűz ki ugyan, de túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba.

A Velencei Bizottság szakértői előzetes véleményükben elismerték, hogy a külföldi támogatással Magyarországon működő civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezet jogszerű célokat tűz ki, és a pénzmosás, valamint a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet hivatott előmozdítani. Völner Pál azt mondta, hogy a Velencei Bizottság előzetes véleményében találhatók szakmai és politikai alapon hozott észrevételek.


Például a magyar kormány nyitottan áll ahhoz a felvetéshez, miszerint ne három év legyen a szervezetek deregisztrációs ideje, hanem ennél rövidebb időkeret álljon rendelkezésre. Módosítani lehet a négylépcsős szankciórendszeren is - tette hozzá. Az államtitkár felhívta a figyelmet, a bizottság elismerte: több országban létezik ilyen vagy hasonló szabályozás, és a magyar törvény nem olyan, mint a sokszor kritizált orosz rendelet.


Ugyanakkor nem tudjuk figyelembe venni azokat a politikai felvetéseket, amelyek szerint megbélyegző, vagy stigmatizáló lenne a törvénytervezet - mondta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com