Volner Párt: Karácsony eladósítaná Magyarországot

Karácsony Gergely főpolgármester eladósítaná Magyarországot azzal, hogy igényelné az Európai Unió helyreállítási alapjának kölcsönként felvehető 3384 milliárd forintos részét - jelentette ki a Volner Párt elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.Ezzel a főpolgármester több mint 85 százalékra növelné a GDP-arányos államadósságot, ami az ország rosszabb hitelbesorolását, az államot terhelő kamatok emelkedését okozná, egyben többletadóterheket róna minden állampolgárra - közölte Volner János.

    
Ráadásul a pénz nagy részét nem az unió által megkövetelt digitális átállásra, hanem "populista intézkedésekre" költené - tette hozzá. A politikus, független parlamenti képviselő úgy vélekedett, hogy Karácsony Gergely "Gyurcsány Ferenc DK-elnök kottájából játszik", amikor - Gyurcsány Ferenchez hasonlóan - el akarja adósítani az országot.
    

Ráadásul a "főnök asszonynak", Dobrev Klárának a programját követné. Ugyanis Dobrev Klára "ingyen gázt, ingyen villanyt, ingyen vizet" ígér, és egyszeri 150 ezer forintos juttatást a nyugdíjasoknak. Vagyis így akarja megvásárolni a nyugdíjasok szavazatait - fűzte hozzá. A Volner Párt elítéli Karácsony Gergely államadósság-növelési kísérletét. Az állam kasszájával ugyanis felelősen kell bánni, és nem lehet a pénztárból mindent populista célokra elkölteni - mondta Volner János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com