Volt fesztivált volt és nem lesz többet?

A regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét nem kapta meg a Volt Fesztivál.

Kedden indulna a buli a helyszínen, de a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával olvashattuk a Kisalföld napilapban.

A terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve a Natura 2000 védelem alatt áll.

A probléma a hatóság szerint az, hogy a kemping területén védett állatfajok is élnek. Ez a sok ember zavarná az állatok világát.

2011-ben készült egy határozat, melyet még az előző igazgató, Németh Zoltán írt alá. A felügyelőség, feltételekkel ugyan, de 2011-re, illetve 2012-re és 2013-ra is engedélyt adott a fesztivál megrendezésére. A

Az engedély indoklás részében ezt lehet olvasni:

„a területeken a rendezvény megtartása közösségi jelentőségű vagy hazai jogszabály által védett természeti értékeket közvetlenül nem veszélyeztet". A Kisalföld rámutat, hogy a tavalyi indoklás szövege ugyanúgy kitér a veszélyeztetett fajok védelmére, illetve hogy zajvédelmi hatásterületet kell megállapítani a helyszínen. Az előírásokat betartva „nem lesz jelentős hatással a Natura 2000 jelölő fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére, illetve a Natura 2000 területre"

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com