Volt titkosszolgálati vezetők - A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi a Fidesz

A Fidesz szerint maffiahálózatokra emlékeztetnek a "kémkedési perként" ismert büntetőügyre adott baloldali reakciók, ezért a testület három kormánypárti képviselője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi hétfőre a 2040-ig titkosított per iratanyagának megismerésére.

Fidesz_New_logoErről Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A képviselő példátlannak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nyilatkozatában a bírót fenyegette bukással, míg a baloldal más szereplői az ügyeszeknek üzengettek burkoltan. Kocsis Máté szerint ezek a "szélsőséges és veszélyes reakciók" teszik indokolttá a nemzetbiztonsági bizottság összehívását.

"Ezek a reakciók ugyanis maffiahálózatokra emlékeztetnek" - fogalmazott, hozzátéve: "egészen világosan látszik, hogy a maffiabaloldal politikusai, ha módjukban állna, akkor személyes leszámolást végeznének mind a bíróságon, mind az ügyészségen". Kocsis Máté aláhúzta, az ügyben eljáró bíró, valamint az ügyészek támadása is az igazságszolgáltatás működését veszélyezteti.

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egyaránt a védhetetlent próbálja védeni - hangsúlyozta, megjegyezve, ez érthető, mivel közeli munkatársai voltak Szilvásy Györgynek, aki "valószínűleg sokat tud a múlt koalíciójának közös és viselt dolgairól":
A kormánypárti képviselő szerint az említett politikusok egységes kiállása azt mutatja, hogy a "mai napig is működik a veszélyes maffiabaloldal". Mindez azt is jelenti, hogy most is együtt vannak, akik együtt tették tönkre az országot" - fűzte hozzá.

A fideszes politikus kitért arra is, mire számít az ügyben a baloldaltól a jövő héten: miután a bizottság megismeri a per titkosított iratanyagát, a baloldal várhatóan kétségbe vonja azok hitelességét, ezért ugyanők nyilvánosságra hozatalt, majd hanganyagokat követelnek, amelyeket végül manipuláltnak nyilvánítanak. "Hát így működik a maffiabaloldal, így védik nem létező becsületüket" - összegzett a bizottsági elnök.

Kocsis Máté tájékoztatása alapján Csampa Zsolt és Németh Szilárd frakciótársával közösen azt kérték, a bizottság július 15-én délelőtt zárt, rendkívüli ülésen ismerhesse meg az ügy iratait. Hozzátette, arra kérik Molnár Zsoltot, a testület szocialista elnökét, hogy ha szükséges, kérje be az ide vonatkozó iratokat az Alkotmányvédelmi Hivataltól, a rendőrségtől, a katonai ügyészségtől, valamint az ügyben eljáró debreceni bíróságtól. Kiemelte, a Fidesz a nyilvánosság pártján áll, az ügy titkosításának feloldásáról azonban csak a bizottsági ülés után lehet beszélni, mivel akkor derül ki, mely szerv rendelte el.

Szólt arról is, a kormánypártok - eddigi gyakorlatuknak megfelelően - ezúttal is hozzájárulnak ahhoz, hogy Vadai Ágnes is részt vegyen a nemzetbiztonsági bizottság ülésén annak ellenére, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független képviselő nem tagja a testületnek.

A Debreceni Törvényszék múlt pénteken kémkedéssel összefüggő bűncselekmények miatt elsőfokú - nem jogerős - ítéletet hirdetett, amely szerint Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója, valamint Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere letöltendő börtönbüntetést kapott, míg Laborc Sándor, aki Galambos Lajost váltotta a hivatal élén, felfüggesztett büntetést.

Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője a tárgyalás után azt mondta az MTI-nek, hogy az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A pénteki ítélethirdetést zárt tárgyalás keretében tartották meg, csak az ítélet rendelkező része volt nyilvános.

MTI

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

http://ujhazak.com