Vona: összeomlott a Fidesz migrációs politikája

A Jobbik elnöke szerint összeomlott a Fidesz migrációs politikája.Vona Gábor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hazugsággal vádolta a kormányt az elmúlt három évben oltalmazotti státuszt kapó 2300 emberrel kapcsolatban. Az internetes N1 televízióra hivatkozva azt mondta: kiderült, hogy az érintettek nem koptok, nem gyerekek, "nem illedelmesen kopogtak", nem is világították át őket. Nem kevés számban van köztük a társadalomra veszélyes bűnöző, aki alkalmatlan a beilleszkedésre - tette hozzá.

   
Az ellenzéki pártelnök szóvá tette, hogy ha egy bevándorló valamilyen bűncselekményt elkövet Bulgáriától Portugáliáig, azt "az M1 speciel élőben közvetíti", a Magyarországon elkövetett esetekről viszont semmit sem lehet hallani. Vona Gábor szerint utóbbiak körében volt börtönlázadó, késes fegyveres rabló, olyan, aki nemi erőszakot kísérelt meg az utcán, volt, aki úgy lopott pénztárcát, hogy megharapta a tulajdonosát és olyan is, aki peepshownak nézte az egyik nemzeti dohányboltot és közszeméremsértést követett el.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az egyik legsúlyosabb esetként értékelte, hogy volt olyan, aki miután oltalmazott lett, létrehozott egy bűnszervezetet és embercsempész-maffiát irányított.
    

A Jobbik elnöke bírálta, hogy miközben Budapesten a duplájára nőttek az albérletárak, több tízmillió forint ment el a menekültek lakhatási támogatására. Vona Gábor azt is mondta: a kormány képtelen megvédeni Magyarországot, a bevándorlást pedig csak felhasználta, hogy ezzel manipulálja a társadalmat, és erre elköltött 22 milliárd forintot.
    

A legaljasabbnak az őcsényi esetet nevezte, mert - mint mondta - a miniszterelnök olyan emberek ellen hergelte az ott élőket, akiket ő maga oltalmazott. A politikus a genfi egyezmény alapján érkező menekültekre és a letelepedési kötvényeket vásárlókra utalva azt mondta: "a Soros-migránsok helyett már jó régen itt vannak az Orbán-migránsok". Azt is hangsúlyozta: egyedül pártja tudja megvédeni az országot.
    

Egyúttal jelezte: elvárja Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy jelenjen meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Orbán Viktor pedig a parlament rendkívüli ülésén adjon számot a helyzetről. A Jobbik elnökét kérdezték arról, hogy miért beszél titokban befogadott menekültekről, mikor pártja korábban maga is hivatkozott a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) vonatkozó adataira. Azt felelte: az adatok valóban nem voltak titkosak, de a kormány elhallgatta őket. Az emberek nem szokták napi rendszerességgel figyelni a BÁH statisztikáit, a kormány felelőssége, hogy ilyen adatokról tájékoztassa a közvéleményt - tette hozzá.
   

Vona Gábort faggatták arról is, hogy találkozott-e a közelmúltban Hadházy Ákossal, az LMP társelnökével. Igennel válaszolt arra, hogy pénteken mindketten részt vettek-e a Magyar Nemzet rendezvényén, az összefogást firtató kérdésre pedig megerősítette, hogy pártja egyedül indul mind a 106 egyéni választókörzetben. Ha a választások után olyan történelmi helyzet alakul ki, hogy a Jobbiknak koalíciós tárgyalásokat kell kezdenie, akkor mozgástere addig terjed, hogy az LMP-vel és a Momentummal leüljön, de ez egy B vagy inkább C forgatókönyv - tette hozzá.
    

A tájékoztatón Jakab Péter, a párt szóvivője válaszolt az egri alapszervezet átalakítását érintő kérdésekre. Közölte: erre már számtalanszor adtak választ, sosem késő változtatni, ha a győzelem a tét. A hatalmi ellentétre vonatkozó felvetésre pedig úgy reagált: nem a hatalmat jelölték ki célként, hanem szolgálni akarják a nemzetet, és ehhez a legjobb formációt kell megválasztani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com