VV5 trükközés? Csak találtunk egy kiskaput...

Szerdán az internetes sajtó azzal volt tele, hogy a TV2 Megasztárja, illetve az RTL Klub Való Világ és X-faktor című műsorai miatt eljárást indított a média- és hírközlési biztos nézői panaszokra hivatkozva.

A nézők a a szavazások lebonyolításának rendjét, irányítottságát, ellenőrizhetetlenségét feltételezve tettek panaszt, illetve az eredmények valóságtartalmában is kételkedtek.

Az NMHH ma a vizsgálat végeredményét illetően azt tette közzé, hogy semmilyen manipuláció nincsen az emelt díjas sms-ekkel kapcsolatban, ám az eredmény ellenére mégis sokan kételkednek az érintett csatornák hitelességében.

Nézzük meg most csak a Való Világ valóságshow esetét. Az RTL Klub hivatalos oldalán, a valovilag.hu-n két helyen is találhatunk szabályzatot a szavazásokat illetően: a Beszavazásról ITTa Párbajról és Kiszavazásról ITT.

Mivel a Beszavazás már rég lezajlott, így maradjunk a Párbaj/Kiszavazás szabályzatánál. Azzal, hogy mi minősül érvényes/érvénytelen szavazatnak, illetve hogy az érvénytelen szavazatokért is kifizettetik-e az sms-ezővel az emeltdíjas tarifát, most nem foglalkozunk. Nézzük a lényeget: milyen kiskapu által nyúlhat bele azt RTL a Párbajok kimenetelébe?

Idézet az RTL Klub "párbaj/kiszavazás"  szabályzatából:


"Az RTL Klub (Magyar RTL Televízió Zrt.) által sugárzott Való Világ 5 „párbaj/kiszavazás” szolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a párbajban résztvevő szereplők közül a számukra szimpatikus szereplőt szavazatukkal segítsék és ezzel továbbra is biztosítsák számára a Való Világ 5 reality műsorban való szereplést; részvételt; annak érdekében, hogy a megnyerhesse a Való Világ 5 c. műsor főnyereményét.

A Való Világ 5 tematikájának megfelelően (kiválasztás/kihívás/párbaj) minden esetben a résztvevők által leadott szavazatok alapján kerül kiválasztásra, az a szereplő, aki továbbra is a Való Világ 5 című műsor szereplője marad; azaz továbbra is szerepel a műsorban, mint villalakó.

Minden esetben a legkevesebb szavazatot kapott szereplő költözik ki a Való Világ 5 című műsor villalakói közül.

A műsor során az szereplők száma adásról-adásra folyamatosan csökken.

A villában bent maradó szereplő kilétének megállapítása a résztvevők által leadott SMS és hanghívásos szavazat db számok összesítése után alakul ki, azaz a véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsor menetét és az abban szereplő versenyzők személyét."

Többszöri átolvasás után sem találtunk egy nagyon fontos momentumot a szabályzatban: Azt, hogy az RTL Klub maga nem szavazhat... a szabályzatban ugyanis nem a sokszor hangsúlyozott " tv nézők" szó szerepel, hanem "résztvevők".

Kik a "résztvevők"?


Szabályzat: "Az emelt díjas sms-ben vagy hanghívás útján a szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevők -ként definiáljuk." Azaz egy szó nincs tv nézőkről, csak "szavazást igénybevevő" személyekről.

Mit jelent ez a gyakorlatban?


Azt, hogy minden tekintetben szabályosan járhatnak el, pontosabban a saját szabályzatuknak megfelelően. A szereplők nem előre betanított színészek, a beérkezett sms-szavazatokat nem manipulálják, a közjegyző jelenléte valódi, sőt még csak a fantomképeket sem cserélik fel a valóságshow-nak kedvezőbb eredményért...

Azonban ki ad garanciát arra, hogy maga a TV csatorna nem voksol a neki tetsző szereplőre? Hiszen ezt még a szabályzat sem tiltja... a technikai háttér is adott hozzá:

Szabályzat: "A szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a be-, és kimenő SMS ( itt valószínűleg a válasz sms-t értik - a szerk.) forgalmakat."

Nem állítjuk, hogy az RTL Klub ilyen módon manipulál/manipulált bármit is, de a szabályzatban a lehetőség nincs egyértelműen kizárva... azaz ha Csabát akarják visszajuttatni, megtehetik. Ha Esztert, akkor azt is megtehetik.

A legtöbb nyereményjáték szabályzatába oda szokás biggyeszteni, hogy kik nem vehetnek benne részt:  a cég dolgozói, dolgozóinak rokonai, stb.. Ilyet a Való Világ 5 Párbajának kapcsán nem találunk a szabályzatban. Persze lehet, hogy ez az apróság csak véletlenül maradt ki, mint ahogy az előző széria, a Való Világ 4 szabályzatából is...

Az ügyben nem kerestünk meg senkit, illetve mindenki nyugodtan gondoljon, amit akar. Mi is azt tesszük... Hir.ma vélemény

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com