Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely csődbe vitte Budapestet

Bár több mint 400 milliárd forintból gazdálkodhatott Budapest az elmúlt években, Karácsony Gergely főpolgármester mégis csődbe vitte Magyarország leggazdagabb települését - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Fidesz Budapest Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.Wintermantel Zsolt arra a Mandiner birtokába került levélre reagált, amelyet még márciusban küldött a pénzügyminiszternek Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, és amely szerint Budapest csődközeli helyzetbe került: a nyár folyamán olyan likviditási problémája lehet, amelyet nem tud egyedül megoldani.
    

A frakcióvezető úgy fogalmazott, ez "rekordteljesítmény", figyelembe véve azt, hogy Karácsony Gergely több mint 200 milliárd forint tartalékkal vette át a várost, és az elmúlt négy évben több mint 200 milliárd forint többlet-adóbevétele volt, tehát összesen több mint 400 milliárd forintból gazdálkodhatott, mégis "felélték Budapest pénzét".
    

A videóhoz írt bejegyzésben a csődhelyzetet azzal indokolják, hogy a város jelenlegi vezetői "a régi, rosszemlékű haveri kör tagjait ültették milliós fizetésű pozíciókba, a város fejlesztése helyett pedig csak bénáztak és két marékkal szórták a milliárdokat".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com