Wintermantel Zsolt: teljes csődben van a főváros, baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott

Alkalmatlan a főváros vezetésére Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester, hiányzik a város vezetéséhez való képessége - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, hogy a főváros baloldali vezetése elköltötte a rekordméretű, több mint 200 milliárd forintos tartalékot, amelyet a Fidesz-KDNP városvezetéstől örökölt meg, elköltötte a tavalyi rekordméretű adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott. "Ez teljes csőd" - tette hozzá.
    

Kiemelte, hogy "szinte nulla fejlesztés van" a főváros jövő évi költségvetésében, miközben a bevételi oldalon több mint 300 milliárd forintos iparűzési adó bevétele lesz a Fővárosi Önkormányzatnak, Összehasonlításképpen 2018-ban, Tarlós István főpolgármesterségének utolsó teljes évében, 149 milliárd forint volt az iparűzési adóból származó bevétel - jegyezte meg.
   

A főváros által kifogásolt szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban azt mondta, hogy bár annak mértéke növekszik, de ennél jóval nagyobb mértékben növekszik az iparűzési adóból származó bevétel. Jövőre mintegy 15 milliárd forinttal nő a szolidaritási hozzájárulás, és több mint 30 milliárd forinttal az iparűzési adó bevétele - hangsúlyozta.
    

Kitért rá, hogy a városvezetés azt az 50 milliárd forintos kötelezettségét, amelyet ki kellett volna fizetnie a közösségi közlekedés finanszírozására, nem tudta saját bevételeiből megtenni. - "Pénzügyi trükközéssel", úgynevezett faktorálással tudták finanszíroztatni a költségeket - emelte ki, hozzátéve, hogy ez "tulajdonképpen hitel".
    

Szólt arról is, hogy a főváros növelni tudná a bevételeit például aktív ingatlangazdálkodással, a költségeket pedig az önként vállalt feladatok racionalizálásával lehetne csökkenteni. A jelenlegi városvezetés azonban nem gondolkodik, csak sodródnak - hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. Mint mondta, ez "tipikus baloldali hozzáállás". A politikus a kialakult helyzet kapcsán Margaret Thatchert idézte, az egykori brit miniszterelnök azt mondta, hogy "a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből".
   

 "Ha nem sikerül nyáron leváltani a baloldali vezetést a főváros éléről, akkor akár a technikai csőd is bekövetkezhet, leállhat a közösségi közlekedés vagy a város működése" - mutatott rá a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

http://ujhazak.com