Wintermantel Zsolt: újra kellene tárgyalni a Horn Gyula-sétány ügyét

A városvezetésnek újra a Fővárosi Közgyűlés elé kellett volna hoznia a Horn Gyuláról elnevezett közterület ügyét, hogy a képviselők felülvizsgálhassák azt - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülésén.A politikus napirend előtti hozzászólásában arról beszélt, a sajtóban megjelent információk szerint nagy valószínűséggel a főpolgármester, a hivatala és a közgyűlés többsége hibát követett el, amikor a közgyűlés nyáron sétányt nevezett el a XIII. kerületben Horn Gyuláról.
    

Wintermantel Zsolt emlékeztetett, az önkényuralmi rendszerben jelentős szerepet vállaló személyekről nem lehet közterületet elnevezni és az önkormányzati törvény szerint amennyiben kétely merül fel, úgy a városvezetésnek kötelessége kikérni a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását. A politikus kiemelte, már a közterület elnevezéséről szóló vitában is jelezték aggályaikat, de a városvezetés nem kérte ki az MTA állásfoglalását, és erre hívta most fel a városvezetés figyelmét hivatalosan is.


Sajtóhírek szerint egy civil szervezet kezdeményezésére az MTA állásfoglalást adott ki arról, hogy Horn Gyula részt vett, sőt vezető szerepet vitt a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában. A fővárosi kormányhivatal pedig levelet írt a városvezetésnek és felszólította a közgyűlést, hogy kérje az MTA állásfoglalását a közterület elnevezésével kapcsolatban.
    

Wintermantel Zsolt szerint a következő, tehát a mostani ülésre be kellett volna terjeszteni a kérdést, de azt nem tették meg. Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, a kormányhivataltól kedden érkezett a levél, de az nem vitatta a közgyűlés döntésének jogszerűségét, csak "bizonyos kételyeket vázol fel" azzal kapcsolatban. A főpolgármester kiállt amellett, hogy jó döntés volt sétányt elnevezni Horn Gyuláról, annak ellenére, hogy - mint fogalmazott - a családja a kommunizmus által erősen üldözött család volt.
    

Karácsony Gergely válaszában megismételte: Horn Gyula demokratikusan megválasztott miniszterelnök volt, aki részt vett a demokrácia építésében, ezért megérdemli, hogy közterületet nevezzenek el róla. Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője azt kérte, mindenki adja meg a kellő tiszteletet Horn Gyulának, aki munkásságával hitvallásával kiérdemelte azt. Mint mondta, Horn Gyula "vitán felül álló történelmi személyiség", nem egyszerűen politikus volt, hanem államférfivá vált, és azt kérte, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciója "vegye le ezt a témát", mert az - véleménye szerint - nem méltó a Fővárosi Közgyűléshez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com