Wolf Kati és szafari kalandjáték a Savoya Park születésnapján

Kétnapos, nagyszabású, ingyenes rendezvénnyel ünnepli 9. születésnapját a budapesti Savoya Park szeptember 6-án és 7-én.


A bevásárlóközpontban a családokat óriástorták, szafari kalandjáték, cirkusz, vidámpark, tombola, Garfield és Dörmögő Dömötör, Rubik-kocka bajnokok, karikaturisták és arcfestők várják. A két nap alatt énekel Wolf Kati és Csobot Adél, és fellép Dombóvári István humorista is.

savoya1

Idén is közös születésnapi ünneplésre várja a családokat a budapesti Savoya Park. A 9 éves bevásárlóközpontban szeptember 6-án, pénteken 15 órakor indulnak a programok, amelyek ezúttal is teljesen ingyenesek. A nyitónapon a gyerekek óránként ügyességi játékokon vehetnek részt a színpadon, majd 16 órától Dombóvári István, a Dumaszínház humoristája, 17 órától pedig Csobot Adél, az X-Faktor című zenés tehetségkutató műsor felfedezettje lép fel.

A Savoya Parkban szeptember 7-én, szombaton 10 és 18 óra között számtalan ingyenes program közül lehet választani.

A gyerekek a Szafari Kaland nevű, több állomásos vetélkedő során fürkészhetik a dzsungelt, a kókuszpálmákat és az elefántcsordákat, sőt kipróbálhatják, milyen lehet egy kenguru erszényében vagy egy oroszlán szájában. A teljesen veszélytelen kalandok teljesítéséért cserébe a gyerekek ajándékot kapnak a CukorLabortól, amely az egészséges életmódot népszerűsíti cukormentes édességekkel.

A Savoya Parkban szombaton egész nap logikai és ügyességi játékokon tehetik próbára tudásukat a vendégek. Két fiatal tehetség, a világbajnokságokon szereplő Bernát Balázs és Héjja Norbert tart Rubik-kocka bemutatókat, sőt a nagyobbaknak azt is próbálják megtanítani, hogy lehet vakon vagy fél kézzel minél gyorsabban kirakni a bűvös kockát. A Savoya Park folyosóin lesz még keresztrejtvényfejtés, kitűző készítés, egészségügyi mérések, arcfestők és karikaturisták, akik görbe tükröt állítanak a látogatók elé. A bevásárlóközpontban a családok két régi kedves ismerőssel is találkozhatnak, hiszen az idén 35 éves Garfield és Dörmögő Dömötör is ellátogat a születésnapi buliba.

savoya2A színpadon szeptember 7-én, szombaton 11 órától az egyik legnépszerűbb magyar tévésorozat három fiatal színésze, Nyári Diána, Aradi Balázs és Kiss Péter interaktív szórakoztató műsorral lép színpadra. Wolf Kati énekesnő délután 16 órától varázsolja el dalaival a közönséget, majd a koncert után a Szamos Marcipán tortakészítő mestereivel szétosztja a méltán híres Eszterházy és trüffel ízesítésben elkészített, 600 szeletes emeletes tortát. A Szamos Cukrászat 9 éve nyitotta meg az első üzletét a Savoya Parkban, így együtt ünnepli a bevásárlóközponttal a sikerét, hiszen immár bővebb választékkal és igényes kávézójával is fogadja a vendégeit.
Az ünnepeltet születésnapján a Norbi Update is meglepi egy 300 szeletes csokoládétortával.

A Savoya Park idén is értékes ajándékokkal kedveskedik látogatóinak a tombolán, amelynek a főnyereménye egy robogó. A játékban az vehet részt, aki a Savoya Park üzleteiben 3000 forint felett vásárol, és a bevásárlóközpontban elhelyezett urnába bedobja a blokkokat az elérhetőségeivel. A szombat délután 14 órakor kezdődő sorsoláson derül ki, hogy kik a nyertesek.
A benti programokkal párhuzamosan a bevásárlóközpont zöld területén kinyit egy igazi vidámpark és cirkusz is, amely kedvezményes jegyárakkal várja az érdeklődőket. Az ünnepi héten a családok az Auchan áruház kasszáinál kedvezményes cirkuszi kuponokhoz is hozzájuthatnak.

Részletek:
www.savoyapark.hu
www.facebook.hu/savoyapark

Bővebb információ:
Pretz Nikolett
sajtóreferens
30/631-6667
pretz.nikolett@prgarden.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com