XXI. Század Intézet: 15 éve indult el a baloldal szétesése

A 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszéd után indult meg a baloldal szétesése, szétaprózódása, a Gyurcsány Ferenc által akkor elmondottak pedig ma is jól jellemzik a baloldalt a XXI. Század Intézet szerint. Az évfordulóra kiadott elemzésben azt írták: a 2009-ben megbukott kormányfő ma ismét a baloldal vezetője.Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben arra emlékeztetnek, hogy Gyurcsány Ferenc másfél évtizeddel korábbi "elhíresült szónoklatában" beismerte, hogy átverésre, hazugságra alapozva nyerte meg a 2006-os országgyűlési választást. Gyurcsány Ferenc beszéde egy hónappal a parlamenti választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén hangzott el, és abban a bevezetendő reformok mellett érvelt.

   
"Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz." - idézte a beszéd egy részletét az intézet.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mint írták, a beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a gazdasági megszorítócsomagok hatására a korábban több milliós szavazótáborral rendelkező MSZP támogatottsága süllyedésnek indult, a baloldal pedig szétesett, sok kicsi párt jelent meg.
    

Az elemzés szerint "nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült", és a kormányba vetett bizalom megtörése után tüntetések kezdődtek Budapesten és az ország nagyvárosaiban, a kormányfő lemondását követelve. A 2006. október 1-i önkormányzati választás domináns győzelmet hozott az akkor ellenzéki Fidesznek, szinte valamennyi megyében fideszes többségű önkormányzatok alakultak - idézi fel a beszéd után a közvéleményben történt változásokat az intézet.
    

Az elemzésben arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába alakult ki Gyurcsány Ferenc körül a rendszerváltoztatás után látott legnagyobb hitelességi válság, ma ismét ő a baloldal vezetője. "Gyurcsány Ferenc mindezek ellenére ragaszkodott a hatalomhoz és a kialakult morális válság mellett egészen 2009. március 21-ig nem adta át a hatalmat, de azóta is politikai befolyásának erősítésére törekszik" - írták.
    

Az intézet szerint a 2019-es európai parlamenti választás óta Gyurcsány Ferenc már a nyilvánosság előtt is újra a baloldal vezetőjeként jelenik meg, a fővárosi döntéshozatal mellett a baloldali hatalmi harcok során is megkerülhetetlen politikus lett. Az elemzés szerint a mostani "baloldali előválasztásnak nevezett mozgósítókampány" során is az látható, hogy Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült: "Karácsony Gergellyel már egy jó kialakított működési modellt szeretne országos szintre kiterjeszteni, míg Dobrev Klára jelölésével bebiztosította magát, hogy Karácsony Gergely esetleges népszerűségvesztése esetén is megmaradjon a befolyása".
    

A XXI. Század Intézet szerint az őszödi beszédben elmondottak ma is jól jellemzik a baloldalt: "Karácsony Gergely sem önazonos kommunikációt folytat, azonban míg Gyurcsány Ferenc csak a választások után, addig Karácsony Gergely már a kampányindítójánál lebukott a valótlan állításaival". Felidézték, az őszödi beszédben Gyurcsány Ferenc egyebek mellett arról beszélt, hogy csupán üres kampányszlogeneket hangoztattak a választási kampányban, amelyek mögött nem volt valódi tartalom. "Ez a víziónélküliség jellemzi mind a mai napig a baloldalt, sőt az intellektuális leépülés még tovább folytatódott: a baloldalnak ma nincsenek nagy gondolkodói, szellemi műhelyei és világklasszis politikusai, amit jól példáz a jelenlegi miniszterelnök-jelöltek személye" - áll az elemzésben.
    

Azt írták, "Karácsony Gergely kampányában is ott az őszödi recept"; így Gyurcsány Ferenc 2006-os választási kampányához hasonlóan jól hangzó szlogeneket és soha meg nem valósuló ígéreteket fog majd hangoztatni a konkrétumok helyett. Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i került nyilvánosságra, és ez országszerte tüntetéseket, utcai zavargásokat váltott ki. A 2006. május 26-án zárt körben elhangzott, helyenként durva szavakkal kísért beszédében Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a kormány "végighazudta" az előző másfél két évet, négy évig nem csinált semmit, és ezért messze túllépték az ország gazdasági lehetőségeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com