XXI. Század Intézet: az ellenzéki előválasztás konfliktusforrás

A XXI. Század Intézet vezető elemzője az ellenzéki előválasztást konfliktusforrásnak tartja, amellyel a pártok egymás alkalmatlanságára hívják fel a figyelmet.Deák Dániel az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta, az ellenzéki politikusok nem tudnak közös nevezőt találni, ezzel bizonyítják, hogy sem az ország, sem Budapest vezetésére nem alkalmasak.

Emiatt az előválasztással csak a közöttük lévő ellentéteket növelik, új szavazókat nem tudnak mozgósítani - tette hozzá.

    
Úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki térfélen káosz uralkodik, a politikusok megszegik ígéreteiket és ellentmondanak korábbi nyilatkozataiknak. Ez azt mutatja, hogy az ellenzék célja nem Tarlós István legyőzése a főpolgármester-választáson, hanem a leszámolás, egymással - fejtegette. Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének célja, hogy az MSZP még mélyebbre süllyedjen, 2022-re pedig teljesen eltűnjön - vélekedett az elemző. Hozzáfűzte, várható, hogy a DK szeptember környékén az utolsó pillanatban kitalálja, hogy a kerületi megállapodásokat sem tartja be.
    

Deák Dániel szerint Szanyi Tibor levelei azt mutatják, hogy az MSZP-n belül is komoly konfliktusok vannak. Az "öldöklő harc" nemcsak az ellenzéki pártok között zajlik, hanem a pártokon belül is - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com