XXI. Század Intézet: összehangolt lejárató kampányt folytatott a baloldal

A XXI. Század Intézet szerint a 2022-es választásokra létrejött hatpárti összefogásnak nem volt pozitív mondanivalója, ám a kormánypártokkal szemben kialakított negatív kampányukat nyelvileg, tematikailag és időben is összehangolták, egymás között egyeztetve, illetve egymással versenyezve folytattak lejárató kampányt Orbán Viktorral és a kormánypártokkal szemben.Az MTI-nek kedden elküldött elemzésében az intézet az írta, hogy az előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek 2021 őszétől kezdve a vélelmezett korrupciót hangsúlyozták, politikai leszámolással fenyegetőztek, majd az orosz-ukrán háború kitörése után megjelent az úgynevezett "putyinozás". Hozzátették: a nyelvhasználatban tetten érhető negatív kampány hatástalan maradt, a lejáratás pedig hitelességi problémák miatt kontraproduktívvá vált: az ellenzéki szavazókat megosztotta, a bizonytalanokat elriasztotta, a jobboldalt mozgósította.
    

Az intézet nyelvi tartalomelemzése a miniszterelnök-jelöltek leggyakrabban használt negatív asszociációjú kifejezéseit vizsgálta 2021. szeptember 1. és 2022. április 3-a között - közölték. A hatpárti összefogás 2022. március 10-én - az ígéretekhez képest négy hónapos késéssel - mutatta be keretprogramját, ám annak részletei már nem jelentek meg, így nem váltak a választópolgárok számára ismertté. A közös politika kidolgozatlan maradt, illetve egyes kérdésekben, például az atomenergiát, az "Európai Egyesült Államokat", a határon túli magyarok szavazati jogát vagy az oktatáspolitikát tekintve szembetűnő egyet nem értés mutatkozott, ami zavartságot okozott a kommunikációban - írták.
    

Az intézet szerint már az előválasztás során felerősödött és mindvégig következetes maradt a negatív, lejárató kampány, amely leginkább a vezető politikusok nyelvhasználatában volt tetten érhető.

A legtöbbet szereplő miniszterelnök-jelöltek sokszor ugyanazokat vagy hasonló, de tartalmukban megegyező negatív kifejezéseket és szókapcsolatokat használtak, ami arra utal, hogy a pártok egyeztettek, és csak abban értettek egyet, hogy le kell járatni és meg kell buktatni az Orbán-kormányt - állapította meg az elemzés.
    

A mindvégig negatív tartományban mozgó ellenzéki kampány során leggyakrabban ismétlődő lejárató és fenyegető jelentéstartalmú, illetve asszociációs körrel bíró főnevek a börtön, az elszámoltatás, a hazugsággyár, a korrupció, a lopás, a propaganda és a vagyonelkobzás voltak - sorolták. A miniszterelnök-jelöltek ezeket a kifejezéseket ismételgették, kialakítva így a lejárató kampány nyelvi gerincét - fogalmaztak.
    

Hozzátették: 2021 ősze és 2022. február 24., azaz az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt legtöbbet használt igék a hazudik és a lop, a "legnépszerűbb" jelzők pedig a bűnöző, a homofób, a korrupt, a melegellenes és a tolvaj kifejezések voltak. A listavezető Márki-Zay Péter esetében megjelentek az egyes társadalmi csoportok sértegetésére alkalmas kifejezések is - folytatták -, mint az aberrált, az agymosott és ostoba, sőt "egészen elképesztő módon" a fogyatékos.
    

A háború kitörése után a korrupciós és fenyegető narratíva kiegészült a "putyinozással", ami szintén a negatív kampány összehangoltságára utal. Megszaporodtak a Putyin bábja, a Putyin barátja, a Putyin-párti, illetve más egyéb jelzős szerkezetek, amelyekben az orosz elnök neve negatív összefüggésben jelent meg. A cél az volt, hogy Orbán Viktort Putyinhoz kössék, így morálisan számon kérjék - írták.
    

Az intézet külön elemezte a miniszterelnök-jelöltek nyelvhasználatát is, Márki-Zay Péterről azt írták, hogy mindvégig következetes negatív kampányt folytatott, erős érzelmi töltésű, negatív jelzőkkel kampányolt, fenyegető hangnemet használt, illetve sértegette az egyes társadalmi csoportokat. Dobrev Klára (DK) belpolitikai üzenetei a XXI. Század Intézet szerint a többi miniszterelnök-jelölthöz hasonlóan fenyegetők és lejárató jellegűek voltak, a háború kitörése után pedig a "putyinozás" volt a meghatározó. Leggyakrabban az elszámoltatás, a lopás, a korrupció, illetve az Orbán oligarchái, a fideszes propaganda kifejezéseket használta - írták.
   

Fekete-Győr András kommunikációjából az elszámoltatást és az úgynevezett felcsúti pert emelték ki, felhívva a figyelmet arra, hogy a Momentum akkori elnöke elsősorban a Facebookot használta kommunikációs platformként, ahol a leggyakrabban használt kifejezéseivel gúnyosan, sokszor fenyegető hangnemben kommunikált.
    

Jakab Péter (Jobbik) sajátos megszólalási műfaja az országgyűlési napirend előtti felszólalások voltak, ezek adták a pártelnök-frakcióvezető politikai súlyát - írták, hozzátéve: a leggyakrabban azonban ugyanazokat a terminusokat használta, mint a többi baloldali miniszterelnök-jelölt: aberrált tolvajbanda, árulás, hazudozás, lopás, pénzéhség,
    

Karácsony Gergely (Párbeszéd) miniszterelnök-jelöltként karakterversenyt hirdetett Orbán Viktorral szemben, ezért eleinte kerülte a negatív asszociációs körrel bíró szavak használatát. Orbán Viktorral, a Fidesszel, a kormánnyal vagy a nerrel kapcsolatos bírálatát inkább leírásokban, anekdotikus stílusban fogalmazta meg, kerülve a könnyen idézhető, rossz hangulatú kifejezéseket. Ezzel együtt a Facebook-oldalán rendszeresen születtek negatív kifejezésekből álló posztok, melyekben a korrupciót, a lakájmédiát kárhoztatta - írták.
    

Az intézet szerint hiába ismételgették folyamatosan ugyanazokat a kifejezéseket, szókapcsolatokat és mondatokat, nem tudták eltántorítani a Fidesz-szavazókat, illetve pozitív mondanivaló hiányában nem sikerült megszólítani a bizonytalanokat. Összességében elmondható, hogy az Orbán Viktorral és a kormánypártokkal szemben folytatott szisztematikus és összehangolt lejárató kampány kontraproduktívvá vált: a folyamatos támadás aktivizálta a Fidesz-szavazókat - állapították meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com