Zalaegerszegen is azonosítottak szennyezett kővel borított parkolót és utakat

Lezárják és befedik az egyik zalaegerszegi parkolót, két utcában pedig előkészítik a minél hamarabbi aszfaltozást, az azbesztszennyezés miatti problémák megoldására 100 millió forint kormányzati forrást is megítéltek a városnak - közölte csütörtökön közösségi oldalán Zalaegerszeg polgármestere.Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: az önkormányzati beruházásokban utakat, járdákat, parkolókat építő, illetve felújító, kivitelező vállalkozásoktól bekért adatok alapján Zalaegerszegen is kimutattak olyan helyszíneket, ahová került az azbeszttel szennyezett osztrák kőbányák kőzúzalékából.

A Mártírok útja és Kisfaludy utca sarkán lévő zúzalékos parkolóban az akkreditált laboratórium kimutatta az azbeszt jelenlétét. Az Áfonya utca burkolata Uzsabányáról szállított tiszta bazalttal készült, azonban az utcában több magánház esetében a lakók a saját kocsifeljáróikhoz az osztrák bányákból származó anyagot építtettek be, amely így az utcára is kijutott, az Estike utca esetében pedig még várják a hivatalos laboreredményt, de "szemrevételezés alapján valószínűsíthető az érintettség" - közölték.

Az önkormányzat ezért csütörtökön lezárta a Mártírok útja - Kisfaludy utca sarkán lévő zúzalékos parkolót, amit ideiglenesen fóliával fednek le, a területet aszfaltozni fogják. Ugyancsak előkészítik az Áfonya utca és az Estike utca aszfaltozását, a lakók is jelezték, hogy ezzel egyidejűleg a saját kocsibejárójukat szintén aszfaltoztatják vagy térköveztetik. Az útépítési munkák megkezdéséig az útszakaszokon 10 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be.

A polgármester arról is beszámolt, hogy további zalaegerszegi helyszíneken is lesznek mintavételezések a következő napokban, minden olyan közterületen, amelyről feltételezhető, hogy esetleg azbeszttartalmú kőzúzalékkal fedett.

Felhívta a figyelmet arra, hogy magántulajdonú udvarokba, kocsibejárókba és egyéb burkolt felületekre is kerülhetett az osztrák bányákból származó kőzetanyag: az érintetteknek érdemes felvenni a kapcsolatot a kormányhivatallal. Balaicz Zoltán kifejtette: az utcák burkolásához szükséges a tervek gyors elkészítése, az építési engedélyezési eljárás lefolytatása, a forrás előteremtése, majd a kivitelezőkkel való szerződéskötés, amit néhány hónap alatt végig lehet vinni.

Elmondta, kulcsfontosságú, hogy vis maior vagy egyéb rendkívüli állami támogatást kapjon az önkormányzat a munka elvégzéséhez, mert ezzel a kiadással nem számoltak a 2026-os városi költségvetésben. Mindezt levélben jelezte a szakminiszternek, akinek javaslatára az Orbán-kormány a szerdai ülésén a zalaegerszegi helyszínnel kiegészítette a veszélyes helyzet felszámolását célzó kormányhatározatot, és Zalaegerszeg önkormányzatának 100 millió forint rendkívüli támogatást biztosított a lezáró aszfaltozási munkák elvégzésére, amit majd az új kormány tud folyósítani - ismertette a zalaegerszegi polgármester.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com