Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Egy muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a hatóságoknak a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálját.

A hírportálok először arról számoltak be, hogy mindez azért volt, mert a férfi imádkozni kezdett, később kiderült, hogy zavartan viselkedett- - írja a 444.hu.



A portálnak Hardy Mihály a Budapest Airport szóvivője azt mondta, hogy a biztonságiaknak azért kellett közbelépniük, mert a külföldi férfi, akinek repülőjegye sem volt, zavartan kezdett viselkedni és nem tudták mit akar pontosan. A biztonságiak ezért az ilyenkor szokásos protokoll miatt léptek közbe.

Ezután kihívták a rendőrséget és a tűzszerészeket, az akció a kiürítéssel együtt 20-25 percig tartott.

A férfit fura viselkedése miatt kikérdezés és átvizsgálás után átadták a mentősöknek, akik kórházba vitték. A szóvivő szerint az eset nem terrorizmusgyanús hanem inkább orvosi.



A rendőrség az oldalán azóta újabb információkat közölt az esetről. Eszerint a bejelentést 9 óra 50 perckor kapták. Egy check-in pultnál az egyik külföldi utas hangoskodott és zavarta a többieket.

A férfi már akkor zavart volt, mikor a taxiból kiszállt. Ezután berohant a terminálba, letette a táskáját és eltávolodott tőle. A rendőrök a gyanúsan viselkedő férfi miatt a terminált kiürítették, a tűzszerészek a csomagot átvizsgálták, de nem találtak robbanóanyagot.

A zavart viselkedésű férfihoz a rendőrök mentőt hívtak, akik kórházba vitték. Az adatai ellenőrzése során kiderült, hogy körözést adtak ki ellene garázdaság és kábítószer birtoklás miatt.

Az utasok 10 óra 30 perckor visszatérhettek a terminálba.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com