Zöldterületek újultak meg Esztergom belvárosában

Befejeződött Esztergomban a belváros integrált és fenntartható felújítása közel 800 millió forintos beruházással - közölte a város polgármestere az MTI-vel.Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a munkálatok során közösségi szolgáltató központot alakítottak ki egy leromlott állapotú épületből, zöld parkolót építettek a Prímás-szigeten, valamint rendbe hozták a Kis-Duna partján lévő fasorokat.
    

A projekt 580 millió forint európai uniós támogatással és 181 millió forint saját forrás bevonásával valósult meg. A Kapcsolatok Házában három egymás melletti épületében közösségi tereket, foglalkoztatókat, előadó-, illetve rendezvénytermeket, irodákat és kávézót alakítottak ki. A városlakók által közkedvelt Gesztenye és Platán fasorban ápoló gallyazást végeztek. Közel száz fa kivágását kellett elrendelni balesetveszélyes állapotuk miatt, azonban ezek pótlása a közeljövőben megtörténik.
    

Az esztergomi Prímás-szigeten egy közel 120 férőhelyes parkolót építettek, melyet ingyenesen lehet igénybe venni. A létesítményben 6 elektromos töltőállomást telepítettek és buszok fogadására is alkalmassá tették a helyet. A beruházás során megvalósult a Széchenyi tér és Kis-Duna sétány gyalogos kapcsolatának kialakítása, ez segíti a főtér újjáéledését - ismertette a polgármester.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com