Zombor Gábor: önálló védőnői tagozat alakul

A szakmai kollégiumi rendszeren belül önálló védőnői tagozat jön létre, és a vállalkozásban dolgozó védőnők is mentesülhetnek az iparűzési adó megfizetése alól - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton a Parlamentben.zgA védőnői szolgálat százéves fennállása alkalmából tartott rendezvényen Zombor Gábor kijelentette, az elmúlt időszakban olyan kapcsolatrendszer alakult ki a védőnői szervezetekkel, amely komoly reményre ad okot, és az alapellátási törvénytervezet egyik fontos célja, hogy a védőnői szolgálatot megerősítse.

Az államtitkár kifejtette, bízik abban, hogy olyan jogszabályrendszer tudnak létrehozni, amelyben a védőnők jobban érzik magukat, növelni tudják szakmai presztízsüket, és minden többletfeladatot plusz juttatásokkal tudnak majd finanszírozni.

Jelezte azt is, hogy számítanak a védőnőkre a népegészségügyi szűrőprogramok lebonyolításában, amelyre 15 milliárd forintot tudnak a jövőben elkölteni. Zombor Gábor elmondta: az elkövetkező időszakban csak munkát tud ígérni és kérni.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a védőnői szolgálat fennállásának száz éve alatt a védőnők bebizonyították, hogy sokkal többek eredeti vállalásuknál, hiszen egy személyben néha orvosok, pszichológusok, tanítók, lelki támaszt nyújtók a gondozott családoknak.

Megköszönve munkájukat úgy fogalmazott, mindent meg kell tenni azért, hogy a védőnők a hivatásukért égjenek, de ne égjenek ki, és meg kell becsülni azt a ma már hungarikumnak számító értéket, amelyet a védőnők képviselnek, hiszen ha a szolgálat elveszti értékét, akkor csökken az ellátás színvonala.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a védőnőknek fontos szerepük van az élet védelmében, és ez leginkább azokban a hátrányos helyzetű településeken mutatkozik meg, ahol sok minden más is "fenyegeti az életet, a megélhetést". A védőnők egyfajta civilizációs végpontok is - mondta a miniszter -, és ha a szolgálat munkatársai ott vannak a végeken, akkor nagyobb az esély arra, hogy ott vonzóbb élhetőbb lesz az élet.

Mint mondta, bízik abban, hogy olyan törvényt alkotnak majd, amely megegyezik a védőnők céljaival, mert bizalom nélkül nem lehet ezt a szakmát végezni. Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, jelképes történelmi adósságot rónak most le a védőnők felé, amikor a százéves védőnői szolgálatot köszöntik.

A védőnői szolgálat azon intézmények közé tartozik, amely a zaklatott történelmi korszakok és politikai rendszereken át folyamatosan végezte tevékenységét és fejlődött. A védőnői szolgálat ma alapintézmény, felbecsülhetetlen értékű emberi hálózat - emelte ki Kövér László, hozzátéve, szolgálatuk a személyes bizalmat jelenti azok számára, akik azt igénybe veszik.

Az ünnepségen az idén alapított Védőnői szolgálatért-díjat Dobos Lajos Józsefné védőnő vehette át, Batthyány-Strattmann László-díjban heten részesültek, köztük Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. Pro Sanitate-díjban tizenkét védőnő részesült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com