Zrínyi-emléktúrára indultak a lakiteleki történelmi vetélkedő diákjai

A Lakiteleki Népfőiskola Zrínyi-versenyén kiemelkedően szereplő csapatok a költő és hadvezér életútjának állomásait látogatják végig hétfőtől – számolt be Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az MTI-nek.

ltA Lakiteleki Népfőiskola alapítója elmondta: a Zrínyi-verseny első hat helyezett csapatának 40 diákját viszi magával a háromnapos zarándokútra, egyben történelmi emléktúrára. Elmennek az 1664-es vasvári béke színhelyére, majd a Horvátországhoz tartozó Csáktornyára és Zrínyifalvára, valamint a Baranya megyei Szigetvárra is - ismertette a túra útvonalát.

Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben minden esztendőben egy-egy magyar történelmi személyiség életútját dolgozták fel a népfőiskola által Kárpát-medencei középiskolásoknak meghirdetett vetélkedőn. A több részből álló vetélkedőn ebben az évben Zrínyi Miklós és kortársainak életútja, valamint a Zrínyi család története volt a központi témakör.

Ez a három nap tulajdonképpen izgalmas történelmi kirándulás, ugyanakkor emlékeznek is Zrínyi Miklósra, és tisztelegnek előtte - mondta az Országgyűlés alelnöke.

Lezsák Sándor hangsúlyozta: nem évfordulóhoz kötött ez a zarándokút, elsősorban a vetélkedő győztes fiataljainak élmény, hiszen a meglátogatott helyekkel tanulmányaikban találkoztak, most pedig végigjárják. A diákoknak fel kellett készülniük a meglátogatandó helyekhez kötődő történelmi eseményekről és személyekről.

A történelmi emléktúra útvonalán a csoport megáll a Veszprém megyei Iszkázon Nagy László szülőházánál, és Mindszenty József bíboros szülőházánál a Vas megyei Csehimindszenten, valamint Nagy Gáspár költő sírjánál is leróják kegyeletüket a Vas megyei Nagytilaj kistelepülésen.

Lezsák Sándor azt mondta: így kapcsolják össze az évszázadok és az elmúlt évtizedek történelmi személyiségeit, és emlékeznek rájuk. A zarándokút sajátos élményének ígérkezik az is, hogy az elsők között lesznek, akik egy emléktúra keretében először mennek át az Európai Unióhoz frissen csatlakozott Horvátországba - emelte ki.

MTI

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com