Zsarolás miatt rendelték el egy autókereskedő letartóztatását Pécsen

Egy sérült autók eladásával foglalkozó autókereskedő letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság, mert a férfi a gyanú szerint csaknem egy éven át zsarolta az autók javításával megbízott karosszérialakatos ismerősét - közölte a Pécsi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.A bíróság közleménye szerint az autókereskedéssel foglalkozó gyanúsított és a sértett hosszabb ideje ismerték egymást. A két férfi 2022-ben megállapodott, hogy a sérült autók felvásárlásával és eladásával foglalkozó gyanúsított a kocsikat az ismerősénél javíttatja meg, majd eladja azokat.

A kereskedő 2025 januárjától egyre több kifogást talált ismerőse munkájában, majd március környékén azt találta ki, hogy ha a javítással a sértett nem végez időben, akkor bánatpénzt kell fizetnie. A gyanúsított tavaly tavasszal azzal állt elő ismerősénél, hogy egy 40-50 millió forintért megvásárolható - s reményei szerint a felújításokat követően akár 200 millió forintért eladható - családi házat azért nem tudott megszerezni, mert társa nem végzett a javításokkal. A férfi a különbözetet a sértettől követelte, mondván, majd ledolgozza a tartozást az általa megvásárolt másik háznál, a gépkocsikkal, illetve különböző ügyintézésekkel.

Ezt követően a gyanúsított munkálatok elvégzését, nagyobb értékű műszaki cikkek megvételét, nagybevásárlások intézését, pénzt követelt a karosszériástól. A kereskedő azzal fenyegetőzött, hogy ha a sértett nem törleszt, "megöli, rágyújtja a házat, feleségét és kisfiát is megöli, valamint hivatkozott egy külföldi ismerősére, mondván, hogy az majd eljön az embereivel elviszi és feleteti a disznókkal" - írták a bírósági közleményben.

A sértett a fenyegetések hatására közel egy éve a gyanúsított házán dolgozott térítésmentesen hétvégente, oda már a beépítendő anyagokat is maga vásárolta és a szakembereket is ő fizette ki, valamint több millió forintot adott a gyanúsítottnak készpénzben, és többszázezer forintért vásárolt neki műszaki berendezéseket, mindezeket összesen mintegy ötmillió forint értékben.

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra rendelte el élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás alapos gyanúja miatt a férfit. Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com