Zsigmond Barna Pál: a járvány megfékezésére hozott magyar szabályozás illeszkedik az európai jogrendhez

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott rendkívüli magyar szabályozás teljes egészében illeszkedik az európai jogrendhez - jelentette ki Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Állandó Bizottságának online ülését követően kedden.A képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, a koronavírushoz kötődő tagállami jogi szabályozásokról folytatott konferencián a résztvevők többsége belátta, hogy a magyar intézkedések megfelelnek az európai jogszabályoknak, azonban még mindig vannak olyanok, akik jogsértéseket vizionálnak Magyarország esetében.

    
Kijelentette: nincs helye politikai támadásoknak, hanem jogi véleményeket kell ütköztetni a kérdést illetően. Kiemelte, az egyes intézkedéseket csak egyesével lehet vizsgálni, az Európa Tanács tagállamainak ugyanis nincs egységes jogi szabályozásuk. A tagországok jogi berendezkedését az egyes tagországok kormányának, parlamentjének, alkotmánybíróságának felhatalmazásaira és jogköreire is kitérve csak együttesen szabad vizsgálni - húzta alá.
   

"Nem lehet a jogszabályok egyes elemeit kiragadni, és azok alapján félreértelmezni egy tagállam egységes jogrendszerét. Előrevezető jogi vitára van szükség annak vizsgálatához, hogy veszélyben vannak-e, sérülnek-e az emberi jogok rendkívüli jogrend esetén az egyes országokban" - fogalmazott. Figyelembe kell venni azt is, hogy nagyon sokféle megoldás lehet jogszerű, amelyek mind illeszkednek az európai jogrendbe - tette hozzá az országgyűlési képviselő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com