Zuschlag: ötvenmillió forintot adott az MSZP a visszalépésemért

Zuschlag János volt MSZP-s képviselő a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúban azt állította, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől.

zlA szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori politikus azt is mondta, hogy nem ő, hanem ügyvédje fizetett kárenyhítésként ötvenmillió forintot büntetőügyében.

A gazdasági újság honlapján is olvasható interjúban Zuschlag János kijelentette, miután 2004-ben lemondott az országgyűlési képviselőségéről, majd 2006-ban képviselőjelöltnek választották a kiskunhalasi MSZP-ben, "rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni". Azt állította, megállapodott Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal, hogy visszalép, és "kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban (...) A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A székházban adta át valamelyik titkárnő" - jelentette ki.

Az interjúban Zuschlag János arról is beszélt, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban ő "intézte" a pályázati ügyeket, volt olyan pályázat, amelynek nyernie kellett, és erről a miniszter is tudott.

Gyurcsány Ferenc "mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá" - jelentette ki.

Büntetőügyével kapcsolatban arról beszélt, bár 2004-ben elindult a nyomozás, évekig nem aggódott. Ráadásul mindenről tudott, mert tájékoztatták - állította. Csak 2007-ben fordult komolyra az ügy, amikor házkutatást is tartottak nála - mondta. Akkor már "mindenki ideges volt", állítása szerint Lendvai Ildikó akkori frakcióvezető attól tartott, "az ügy esetleg feljebb is mehet". Zuschlag arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc egyik volt munkatársával megüzente neki, hogy melyik ügyvédet hívja fel, aki vinni fogja ügyét.

Zuschlag János azt mondta, a per során kárenyhítésként visszatérített pénzt nem ő fizette be, hanem "jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot". Ezt - közölte - ő nem kétre volna. A pénz szerinte "nyilván ugyanabból a széfből" származott.

Az interjúban Zuschlag János kijelentette, hogy látta az MSZP-székházban a széfet, "tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint", ez a pénz szerinte "fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra" kellett.

Arról, hogy a napokban megjelenik egy könyv az életéről, ami így a kampány része lehet, azt mondta, "nincs ezzel semmi gond". Hozzátette, a könyvet régóta tervezte, most lett kész.

Kifejtette, konkrét megszólalásának viszont Simon Gábor ügye az oka. Megdöbbentőnek tartja, "hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, (...) még az én ügyem után is fülig sárosak" - indokolta megszólalását Zuschlag János. Szerinte kizárt, hogy "Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt".

Zuschlag János 2013. szeptember 18-án szabadult a kecskeméti börtönből, miután letöltötte hatéves büntetését. A Szegedi Ítélőtábla társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és annak kísérletében részben tettesként, bűnsegédként, illetve felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében, valamint felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek.

Az ítélet szerint Zuschlag János és társai civil szervezetek közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert, összesen 75 millió forintnyi támogatást.

Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese 2008. április 24-én közölte az MTI-vel, hogy a Zuschlag János és társai ellen indított bűnügyben zajló iratismertetés során a gyanúsított védője okiratokat csatolt be arról, hogy körülbelül 50 millió forint összegben térítettek meg kárt.

A volt politikusnak 2004 októberében azért kellett lemondania parlamenti mandátumáról, mert a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com