Szecsődi Karit bántalmazta párja

Szecsődi Kari számos műtéten átesett az érdekében, hogy nőként élhesse mindennapjait.


A mellműtétje után nem sokkal ismerte meg párját, akivel azóta elfajult a viszonya.

szecsodikari

Néhány hetet együtt is éltek, azonban hamar felszínre kerültek a komoly gondok.

Odáig fajult a dolog, hogy mára Kari retteg attól a férfitól, akivel boldogan éltek együtt. A férfi agresszív lett és mára zaklatássá változott a kapcsolat. Az énekes jelenleg vidéken tartózkodik, hogy párja ne találja meg.

Egy közeli ismerős az alábbit nyilatkozta a Borsnak: "Szeptember végén, Kari mellműtétje után kezdődött a kapcsolatuk. Nagyon jól indult minden, dúlt köztük a szerelem, egy hónap eltelte után viszont Kari párja megváltozott. Féltékeny lett, ezért szoros felügyelet alatt tartotta őt. Még a közös otthonukba is bezárta, Kari pedig kénytelen volt több fellépését is lemondani."

Ezenkívül erőszakosan viselkedett Karival a férfi, egyszer tettlegességig fajul egy vita. A problémák miatt közel 10 kg-t fogyott Kari. Hiába szakított az énekes a fiúval az továbbra is zaklatja.

Hozzászólások

Tóth Vera kevesebbet ér a testvére nélkül?

Tóth Vera kevesebbet ér a testvére nélkül?

A Megasztárból ismert Tóth énekesnők, úgy tűnik együtt többet érnek. Az újabban a dzsesszt kedvelő Vera egyedül nem olyan kelendő a közönség számára, mint mikor testvérével, Gabival együtt lép fel. H...

Radics Gigi pasija csak szakmabeli lehet

Radics Gigi pasija csak szakmabeli lehet

Radics Giginek elég szilárd elhatározása van a pasik terén is. A Megasztár győztese csak szakmabelivel ismerkedne, már ha a sok elfoglaltság mellett lenne ideje ilyesmire – írja a Hír24. A kiváló éne...

Tolvai Reni halott - hirdeti Facebook oldala

Tolvai Reni halott - hirdeti Facebook oldala

Elhunyt nőként hirdeti Reni magát a Facebook oldalán. Az ok persze csak annyi, hogy menedzsert és vélhetően stílust vált. Ezért a Reni nevet is Reny-re változtatja. Tolvai Reny a Megasztár 5. szér...

Szerelmes lett Szecsődi Karcsi

Szerelmes lett Szecsődi Karcsi

Szecsődi Karcsi a Megasztár 4 felfedezettjei között indult az énekes versenyben. Azonban csak idén tavasszal szánta el magát arra, hogy nemátalakító műtétsorozatot végeztessen magán. Ő úgy véli egy f...

Divat ma melegnek lenni a művészek körében

Divat ma melegnek lenni a művészek körében

A zenészek, énekesek, művészek közül nagyon magas arányban kerülnek ki meleg sztárok. Mi lehet ennek az oka? Divat ma melegnek lenni, mert egyre több ember ezzel büszkélkedik. Elképzelhető, hogy ...

The Voice jelentkezés - Légy Magyarország Hangja

The Voice jelentkezés - Légy Magyarország Hangja

A TV2 az x-faktor show-ra kontrázz. Az új tehetségkutató neve: The Voice, avagy legyél Magyarország Hangja. Az új műsor egyébként nem új ötlet, ugyanúgy megvásárolta a licence-t a TV2, mint annak idej...

A Megasztár 6. nyertese Radics Gigi

A Megasztár 6. nyertese Radics Gigi

Lezajlott a 2012. évi Megasztár versenyének utolsó döntője, a nagy Finálé. A tizenkettő döntőbe jutott tehetséges énekes heteken át küzdött a főnyereményért. A fináléba azonban csak Szakos Andrea és R...

Megasztár 6: 2012-ben jön!

Megasztár 6: 2012-ben jön!

Megasztár 6: az már régóta nem titok, hogy idén, 2011-ben biztosan nem fog útjára indulni a TV2 zenei tehetségkutatója, a Megasztár hatodik évadja. [caption id="attachment_3665" align="alignleft" ...

Megasztár 6: Tilla ragaszkodik Liptaihoz

Megasztár 6: Tilla ragaszkodik Liptaihoz

A TV2 nem szeretne lemaradni az RTL Klub mögött a nézettségért folytatott küzdelemben, így a Megasztár 6 is hamarosan elindul. A Megasztár 6 casting második napja is nagy tömegnyomorban telt el...

Megasztár 6: leváltották Friderikuszékat

Megasztár 6: leváltották Friderikuszékat

Megasztár 6: a TV2 új zenei tehetségkutatójában vérfrissítést hajtanak végre a szerkesztők, így az eddigi teljes zsűrit lecserélik. [caption id="" align="aligncenter" width="450" caption="Bereczki...

http://ujhazak.com