Világvége hangulat Oroszországban - null sík túlélőkészletet árulnak

Oroszországban pánik ütött ki a készülő világvége, vagy mások szerint a nullsík miatt.

A szibériai boltokban első- szükségleti áruk jelentek meg a következő felirattal: „A világvége esetére”


Orosz hírek szerint akár tízmilliós embertömeget is rettegésben tart a december 21-i nullsík - maja naptár - világvége ügy.

Milliók tartják azt, hogy "bölcsen tesszük, ha felkészülünk a várható eseményekre"

Túlélőkészlet az alábbi dolgokat tartalmazza:

Egy azonosító kártya található, ehhez jár egy papírdarab, amelyen feltüntethető személynév, vezetéknév és egyéb adat, a legszükségesebb gyógyszerek, egy csomag hajdinakása-dara, egy doboz sprotni és egy kis üveg vodka- azonkívül a csomagba beletartozik még egy irkafüzet, ceruza, két gyertya, gyufásdoboz, kötél és szappan.

Oroszország szerte rettegnek az emberek attól, hogy december 21-én bekövetkezik a világvége. Van, ahol már nem lehet gyertyát kapni. Felvásárolták a gyufát, valamint az üzemanyagból többszöröse fogy, mint normál esetben.

A kínai határhoz közeli egyik börtönben a női elítéltek azt állítják, hogy „kollektív tömegpszichózisban” volt részük, az őröknek pedig papot kellett hívniuk, hogy lenyugodjanak.

Chelyabinsk városában egy hatalmas maja árkádsort építettek.


Múlt héten már a kormány is megszólalt, hogy nem lesz világvége, de ettől függetlenül az ország nagy mérete miatt lehetséges, hogy lesznek a jövőben is természeti katasztrófák, de ezeknek nincs köze a közelgő világvége hírekhez.

Az ortodox egyház vezetői, a Duma képviselői, orvosok, sőt egy szibériai dj is igyekezett meggyőzni a lakosságot arról, hogy kár aggódniuk. Egy hivatalos személy azt is felvetette, hogy elő kéne állítani azt, aki útjára indította a világvége pletykát.
Dr. Leonid Ogul, a Parlament környezetvédelmi bizottságának tagja így fogalmazott: – Nem beszélhetünk folyton a világvégéről, és ezt orvosként mondom. Mindenki más idegrendszerrel rendelkezik és az efféle információra mindenki másként reagál. Egyeseket csak megnevettet, másokat megrémiszt és akadnak olyanok, akik még rosszabbul reagálnak – mondta.
Tikhon Irshenko pap azt mesélte, hogy előző hónapban egy börtönben járt és a börtön falai között mindenki december 21-ről beszél, meg, hogy eljön a világvége. Volt olyan a börtönben, hogy a rabok felsorakoztak, az egyikük azt képzelte, hogy a föld megnyílik és ez olyan pánikor keltett, hogy mindenki más irányba menekült.

Ulan-Ude városában a lakók pánikszerűen vásárolnak, alapvető élelmiszereket, gyertyákat, üzemanyagot halmoznak fel, állítólag egy tibeti szerzetes tanácsára, akit Shambala Orákuluma néven ismernek. Omutninskben is hasonló a helyzet, a Moszkvától északra található városka gyertya és gyufakészletei is kiürülnek lassan a boltokból.

Hozzászólások

Elérte az egymilliárdot a Gangnam - mégsem lett világvége

Elérte az egymilliárdot a Gangnam - mégsem lett világvége

Elérte az egymilliárdot a Gangnam, mégsem lett vége a világnak szerencsére! Nostradamus nagyon régen megjósolta, hogy a mai napra meghirdetett világvége több fontos tényező együttállása esetén követk...

Kínai nagy kőlabda világvége ellen

Kínai nagy kőlabda világvége ellen

Mindössze 9 nap és itt a világvége, a maják naptára szerint! A világvége apokalipszisnek rengeteg hívője akad. Most egy kínai férfit mutatunk be, aki semmit nem bíz a véletlenre. Ez a kínai gazda ...

Nibiru - világvége - null sík --- A NASA újra nyilatkozott

Nibiru - világvége - null sík --- A NASA újra nyilatkozott

A NASA folyamatosan nyilatkozik a világvége helyzettel kapcsolatban, hiszen már túlzottan is betelt a pohár ebben a témában. A NASA közölte, hogy a null sík nem létezik és a világvégére a föld tekint...

Null sík - világvége 2012. Bugarach településen szállás kiadó.

Null sík - világvége 2012. Bugarach településen szállás kiadó.

2012. december 21-e világvége - null sík, de van egy hely, ahol békére lelhetsz, van egy hely ahol túl lehet élni a katasztrófát. Erről már több cikket is írtunk. A hely neve: Franciaország - Bugarac...

http://ujhazak.com