Az X- Factor versenyzői lányokat vittek fel szobára...

Az X-Factor-házban soha többet nem fogadhatnak látogatókat a versenyzők. A műsor vezetőinek elegük lett a dorbézolásból.


Legutóbb a négy döntős egy szórakozóhelyen próbálta kiereszteni a gőzt, majd James Arthur és Chris Maloney egy-egy szépséggel próbált felmenni a szállodaszobájukba. A portánál tovább nem jutottak, mert a producer kiverte a balhét.

James Arthur hazaküldte a csajt, de Maloney már nem volt ilyen elengedő, annak ellenére, hogy a 34 éves énekesnek már évek óta van barátnője - mégis elvonult egy szobába legújabb barátnőjével, és reggelig nem is mutatkoztak.

Ettől a ponttól kezdve nem mehetnek már a rokonok sem látogatóba a versenyzőkhöz.

A Sunday Mirrorban meg is jelent egy nyilatkozatuk, melyben elmondták, hogy bár ilyen eszközökhöz eddig egyetlen műsornál sem kellett nyúlniuk, most mégis kénytelenek ezt tenni, mivel a versenyzők London egyik legpatinásabb szállodájában laknak, és nem megengedhető, hogy folyton bajt kavarjanak.

George Shelley körül kibontakozó botrány még ennél is nagyobb, hiszen egy 16 éves lánnyal kapták el több fotón, melyekben félreérthetetlen a helyzetük.

Hozzászólások

Tóth Andi lett az idei X-Faktor győztese

Tóth Andi lett az idei X-Faktor győztese

A várakozásoknak megfelelően Tóth Andi nyerte meg az idei X-Faktort! GRATULÁLUNK!!! Tóth Andi a 2014-es X-Faktor felfedezettje. A válogatáson a Hooligans Legyen valami című számával indult és a ment...

Tóth Andi az X-Faktor 2014 győztese?!

Tóth Andi az X-Faktor 2014 győztese?!

A mai X-Faktorban lesz a végső összecsapás az X-Faktor finalistái között. Az RTL Klub egész délután X-Faktor napot tartott, ahol megszólalt sok versenyző, valamint mentorsegéd, többek között Geszti P...

A Tha Shudras nyerte az X-Faktor 6. élő show-ban a párbajt

A Tha Shudras nyerte az X-Faktor 6. élő show-ban a párbajt

A Tha Shudras Seress Rezsőtől énekelte a Szomorú vasárnapot, Jakab-Péter Izabella Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalával harcolt a továbbjutásért. Jakab Péter Izabella esett ki a mai X-Fakto...

X-Faktor 6. élő adás: Tha Shudras egy Abba slágerrel lépett fel

X-Faktor 6. élő adás: Tha Shudras egy Abba slágerrel lépett fel

Az underground Tha Shudras zenekar párbaj nélkül haladt eddig az X-Faktorban. A Tha Shudras ma az Abba Money, Money, Money című slágerével lépett a világot jelentő deszkákra. A közönségnek és a me...

X-Faktor 6. élő adás: Nagy Ricsi Sting dalt adott elő

X-Faktor 6. élő adás: Nagy Ricsi Sting dalt adott elő

Alföldi azt mondta ma Nagy Ricsiről, hogy minden adottsága és képessége megvan ahhoz, hogy ne csak ezen a színpadon vesse meg a lábát, hanem az X-Faktor után is sikeres legyen. Ricsi ismét átalakítot...

X-Faktor 6. élő adás: Horányi Juli Mariah Carey – Hero című számát adta elő

X-Faktor 6. élő adás: Horányi Juli Mariah Carey – Hero című számát adta elő

G egyetlen versenyzője, Horányi Juli,  Mariah Carey – Hero című számát adta elő. [box type="shadow" ]Vörös estélyiben énekelte Horányi Juli, Mariah Carey lírai dalát, a Hero-t. Szikora úgy látta, Jul...

X-Faktor 6. élő adás: Borbély Ricsi - Irene Cara: Fame számával tarolt

X-Faktor 6. élő adás: Borbély Ricsi - Irene Cara: Fame számával tarolt

[box type="shadow" ]Borbély Ricsi kisfilmjében a családját mutatta be és nem tagadta, hogy milyen fontos számára a családja. A Színpadon Irene Cara, Fame című dalát adta elő. Gabi látott már jo...

X-Faktor: Spoon a 6. élő adásban a világhírű: Eye Of The Tiger című számot adta elő

X-Faktor: Spoon a 6. élő adásban a világhírű: Eye Of The Tiger című számot adta elő

A Spoon fiú csapata a mai X-Faktorban a Survivor Eye Of The Tiger  című slágerét adta elő áthangszerelve.  [box type="shadow" ]A kisfilmben a Spoon csapatot a mentoruk elvitte egy konditerembe, ahol ...

Benji az X- Faktor színpadán ma Pharell Williams – Happy című dalát énekelte

Benji az X- Faktor színpadán ma Pharell Williams – Happy című dalát énekelte

Pharell Williams – Happy című dalát énekelte el. Elmondása szerint ezt a dalt Alföldi Róbertnek énekelte  a születésnapja alkalmából. Nézd meg Benji előadását és a videó után Pharell Williams is e...

X-Faktor, lecserélte a zsűritagokat és pornósztárral remekelt

X-Faktor, lecserélte a zsűritagokat és pornósztárral remekelt

Egyetlen egy volt zsűritag maradt a négyesből, ő pedig nem más, mint Geszti Péter. Ex-Pornósztárral remekelt az első adás. A másik 3 zsűritag lapátra lett téve, helyettük Tóth Gabi és Alföldi Róbert,...

http://ujhazak.com