Megvan az 12 X-Faktor továbbjutó! 2011.10.09.
X-Faktor 2011. október 9., Ma este drámai pillanatokat hozott az X-Faktor 2011-es műsora. Kiderült ugyanis, hogy a 24 eddig eljutott jelentkező közül ki lehet az a 12, aki eljut az élő versenyig.
Talán ez az a rész, ahol a kiesés a legnagyobb terhet jelentette, hiszen itt már csak egy hajszál választotta el a versenyzőket attól, hogy a nézők győzelemre segítsék őket szavazatikkal. A Mentorok mind a 24 versenyzővel leültek egy őszinte beszélgetés erejéig.
Malek Miklós kezdte az ítéletosztást. Miklós Luther Beukával sajnos nem tudott mit kezdeni, hiába énekelt erővel a lány, ez kevés volt az üdvösséghez. Malek Miklós sajnos Borzné-t sem tudta magával vinni az élő show-ba. Kocsis Tibor viszont továbbjutott. Tarány Tamás a beszélgetés előtt nem érezte, hogy továbbjuthat, míg Géczi András szinte biztosra vette a sikert. Ez viszont pont ellenkezőleg történt, hiszen András kiesett, és Tamás jutott tovább!
Keresztes Ildikóhoz elsőként Tarsoly Arnold és Baricz Gergő érkezett meg. Arnoldnál Ildikó dicsérettel indított, így már érezni lehetett, hogy hamarosan elérkezik a „de” szócska a hidegzuhannyal. Igazunk lett és Tarsoly Arnoldnak haza kellett mennie, ami a fiúnak hatalmas csalódás volt, nem is tudott mit mondani igazából. Baricz Gergő viszont továbbjutott, ő mehet az élő show-ba!
Utánuk Barna Gergely következett, aki nagyon el volt bizonytalanodva. Ő már akkor is sírt, amikor a padra ült. A fiúnak erőtlensége lett a veszte, hiszen ő sem jutott tovább, talán 2-3 év múlva ismét sikerülhet neki. Kelemen Csaba – Lil C.volt a következő. Ő továbbjutott. Keresztes Ildikó utolsó két palántája Oltyán Attila és Demes Tamás volt. Oltyán Attilának sajnos nem jött össze a dolog, de Tamásnak igen.
Keresztes Ildikó után Nagy Feró választott ki 3 lányt, akit magával visz az X-Faktor élő showjába. Elsőként Abodi-Nagy Blankával közölte a hírt. Amikor elkezdte dicsérni Blankát, már tudtuk, hogy ő is repülni fog. Blankán látszott, hogy érzi, baj van. Jó érezte, mert ő sem mehet az élő show-ba. Blanka után Muri Enikőnek és Farkas Évának kellett szembenéznie sorsával. Feró nem tudta magával vinni Évát, de Enikőt igen. Ekkor örömében már Ördög Nóra is sírt. Ez után Kováts Veráról mondott ítéletet Feró, a lányt is láthatjuk majd jövő héten élőben az RTL klub-on. Az utolsó két leányzó Gubik Petra és Bagosi Alexa voltak. Petrának mennie kellett, Alexának pedig maradnia.
Végül Geszti Péter következett, ő a csapatban indulókkal ült le beszélgetni. Geszti elsőként Angler Balázzsal és Simon Boglárkával beszélt. A Mentor nem érezte, hogy meggyőzte volna őt a páros. Czékmány Tamás és Wunderlich Hajnalka szintén kiestek az X-Faktor versenyéből. Utánuk a Rocktenors és az Apollo23 (Kumich Tamás, Nánássy Tibor, Varjú René) jött. Ők is továbbjutottak. Utoljára két lányduó következett: a Hajdu ikrek (Beáta és Mariann) valamit Csótó Szilvi és Berta Kitti. Kik jutottak be az X-Faktor legjobb 12 versenyzője közé?
Gyurcsik Tibor, Kocsis Tibor, Tarány Tamás, Baricz Gergő, Kelemen Csaba – Lil C., Demes Tamás, Muri Enikő, Kováts Vera, Rocktenors, Apollo23, Bagosi Alexa, Hajdu ikrek (Hajdu Beáta és Hajdu Mariann)
Jövő héten jön az X-Faktor élő adás! Tartsatok velünk Ti is! Hir.ma (2011.10.09.)

X-Faktor 2011, a 12 továbbjutók:

Hozzászólások