X-Faktor 2011: Barna Gergőt nem érdekli a cukkolás

Az X-Faktor 2011 versenyzőjét és talán legnépszerűbb eddig felfedezettjét sokszor bántották  amiatt, hogy nem sportol, mivel ő igazából művészlélek. Régebben nehezen dolgozta fel a piszkálódást és a sérelmeket, ma már nem foglalkozik vele. Barna Gergely (Gergő) céltudatosan halad az énekesi karrier felé, ugyanis színésznek nem jutott be a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára.

Barna Gergely X-Faktor 2011

Gergő leginkább az izgulása és félénksége miatt került reflektorfénybe az X-Faktor 2011 első válogatóján. Miután kissé megnyugodott Ördög Nóra segítségével, elénekelte Gary Jules “Mad World” című dalát, amellyel teljesen lenyűgözte a négy Mentort: Keresztes Ildikót, Geszti Pétert, Nagy Ferót és Malek Miklóst. Gergő már hét éve tanul énekelni a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskolában, emellett zongorázik és harmonikázik is.

Régen sokszor csúfolták ki, így a rossz kritikára is fel van már készülve. Leginkább az iskolában találták meg furcsaságai miatt, ahol hamarosan a céltáblájuk lett a cikizéseknek. Eleinte nagyon nehezen tudta feldolgozni az őt ért bántásokat, ám idővel egyre könnyebben dolgozta fel ezeket a sértéseket. Ma már inkább egyszerűen figyelmen kívül hagyja, el tudja engedni a füle mellett a bántásokat. Felkészült arra az esetre is, ha esetleg negatív kritikákat kap, de most szerencsére ezekből kevés van.

Azt már sejtette, hogy ha az X-Faktorban sikert ér el, azzal gyökeresen megváltoztatja majd az életét. Rengeteg levelet kap, amelyekben mindenki biztatja és támogatja. Minden egyes levelet különlegesnek érez és nagyon sokat jelent Gergő számára. Nagyon sok erőt tud ezekből meríteni, rengeteg üzeneten hatódott meg...

Számtalan színitanodába jelentkezett már, de miközben a hangját agyondicsérték, színésznek nem felet meg. Így jött rá, hogy az éneklés az, amit valójában a sors neki szánt, emiatt is próbált bejutni Magyarország legszínvonalasabb tehetségkutatójába, az X-Faktor 2011-be. A Mentorok közül mindenkit más miatt szeret, hiszen rengeteget tudna tanulni mindegyiktől. Gergely azt is hozzátette, hogy ha most nem jut tovább a műsorban, újra próbálkozik jövőre is. Hir.ma


Hozzászólások

Tóth Andi lett az idei X-Faktor győztese

Tóth Andi lett az idei X-Faktor győztese

A várakozásoknak megfelelően Tóth Andi nyerte meg az idei X-Faktort! GRATULÁLUNK!!! Tóth Andi a 2014-es X-Faktor felfedezettje. A válogatáson a Hooligans Legyen valami című számával indult és a ment...

Tóth Andi az X-Faktor 2014 győztese?!

Tóth Andi az X-Faktor 2014 győztese?!

A mai X-Faktorban lesz a végső összecsapás az X-Faktor finalistái között. Az RTL Klub egész délután X-Faktor napot tartott, ahol megszólalt sok versenyző, valamint mentorsegéd, többek között Geszti P...

A Tha Shudras nyerte az X-Faktor 6. élő show-ban a párbajt

A Tha Shudras nyerte az X-Faktor 6. élő show-ban a párbajt

A Tha Shudras Seress Rezsőtől énekelte a Szomorú vasárnapot, Jakab-Péter Izabella Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalával harcolt a továbbjutásért. Jakab Péter Izabella esett ki a mai X-Fakto...

X-Faktor 6. élő adás: Tha Shudras egy Abba slágerrel lépett fel

X-Faktor 6. élő adás: Tha Shudras egy Abba slágerrel lépett fel

Az underground Tha Shudras zenekar párbaj nélkül haladt eddig az X-Faktorban. A Tha Shudras ma az Abba Money, Money, Money című slágerével lépett a világot jelentő deszkákra. A közönségnek és a me...

X-Faktor 6. élő adás: Nagy Ricsi Sting dalt adott elő

X-Faktor 6. élő adás: Nagy Ricsi Sting dalt adott elő

Alföldi azt mondta ma Nagy Ricsiről, hogy minden adottsága és képessége megvan ahhoz, hogy ne csak ezen a színpadon vesse meg a lábát, hanem az X-Faktor után is sikeres legyen. Ricsi ismét átalakítot...

X-Faktor 6. élő adás: Horányi Juli Mariah Carey – Hero című számát adta elő

X-Faktor 6. élő adás: Horányi Juli Mariah Carey – Hero című számát adta elő

G egyetlen versenyzője, Horányi Juli,  Mariah Carey – Hero című számát adta elő. [box type="shadow" ]Vörös estélyiben énekelte Horányi Juli, Mariah Carey lírai dalát, a Hero-t. Szikora úgy látta, Jul...

X-Faktor 6. élő adás: Borbély Ricsi - Irene Cara: Fame számával tarolt

X-Faktor 6. élő adás: Borbély Ricsi - Irene Cara: Fame számával tarolt

[box type="shadow" ]Borbély Ricsi kisfilmjében a családját mutatta be és nem tagadta, hogy milyen fontos számára a családja. A Színpadon Irene Cara, Fame című dalát adta elő. Gabi látott már jo...

X-Faktor: Spoon a 6. élő adásban a világhírű: Eye Of The Tiger című számot adta elő

X-Faktor: Spoon a 6. élő adásban a világhírű: Eye Of The Tiger című számot adta elő

A Spoon fiú csapata a mai X-Faktorban a Survivor Eye Of The Tiger  című slágerét adta elő áthangszerelve.  [box type="shadow" ]A kisfilmben a Spoon csapatot a mentoruk elvitte egy konditerembe, ahol ...

Benji az X- Faktor színpadán ma Pharell Williams – Happy című dalát énekelte

Benji az X- Faktor színpadán ma Pharell Williams – Happy című dalát énekelte

Pharell Williams – Happy című dalát énekelte el. Elmondása szerint ezt a dalt Alföldi Róbertnek énekelte  a születésnapja alkalmából. Nézd meg Benji előadását és a videó után Pharell Williams is e...

X-Faktor, lecserélte a zsűritagokat és pornósztárral remekelt

X-Faktor, lecserélte a zsűritagokat és pornósztárral remekelt

Egyetlen egy volt zsűritag maradt a négyesből, ő pedig nem más, mint Geszti Péter. Ex-Pornósztárral remekelt az első adás. A másik 3 zsűritag lapátra lett téve, helyettük Tóth Gabi és Alföldi Róbert,...

http://ujhazak.com