X-Faktor: nem mer még Verába szeretni Baricz Gergő
X-Faktor 2011: X-Faktor: nem mer Verába szeretni Baricz Gergő. A két fiatalt egyre többet látni együtt. A 21 éves Baricz Gergő és a 16 éves Kováts Vera vonzalmát sokan látják nyilvánvalónak.
Ennek már akkor tanújelét adták, amikor egy korábbi eredményhirdetésnél látványosan ugrottak egymás nyakába, és így ünnepelték azt, hogy mindketten továbbjutottak. Azt nem állítják, hogy már egy pár lennének, ám azt elismerték, hogy a kapcsolatuk nagyon szoros lett. A fiatal lány még akkor is a Gergő mellet volt, amikor az csak autogramot osztogatott.
Baricz Gergő szerint Kováts Vera igazi feltűnő jelenség, aki mindig képes kiemelkedni a társaságból, akár egy kis angyalka. Vera nem úgy gondolkodik, mint kortársai, hanem sokkal érettebben azoknál.
Gergő szerint Verát is azokkal az erkölcsi normákkal nevelik, mint ahogy őt, emiatt is állnak egymáshoz közel. Hozzátette, hogy korábbi csalódásai miatt óvatosan bánik szívével.
Vera sem titkolja, hogy Gergő tetszik neki. Sokat beszélgetnek, és egyre jobban közelednek egymáshoz. Mikor vége van egy napnak, mindent megbeszélnek, a jót és rosszat is egyaránt. Vera szerint Gergő lelke fiatalosabb a koránál, az övé pedig idősebb, mint a 16 éveseké. Hir.ma

Hozzászólások