A fia helyett csalóval levelezett

Kérjük az állampolgárokat, figyelmeztessék idősebb hozzátartozóikat, nehogy bűncselekmény áldozatává váljanak!Egy kapuvári asszony tett feljelentést a rendőrségen, amikor rájött, hogy egy online csaló áldozatává vált. Elmondta, hogy a napokban kapott egy SMS-t ezzel a szöveggel: „Szia, anya, a régi telefonom elromlott.” Ezután egy népszerű üzenetküldő alkalmazáson keresztül a fia nevében levelező elkövető előadta, hogy tönkrement a telefonja, és nem tudja használni a mobilbankját, így az új készüléket sem tudja kifizetni. Az anya igyekezett hamar segíteni, ezért gyanakvás nélkül átutalt 280 ezer forintot egy ismeretlen bankszámlára.

A csaló további 300 ezer forintot kért újabb vásárlásra, ami már gyanús lett a nőnek, és visszaírt, hogy feljelentést tesz a rendőrségen, mire azonnal megszakadt a kapcsolat.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakembereinek tanácsai:

  • Kérjük, az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények elkerülése érdekében ne utaljon idegennek ismeretlen számlára!
  • Kezelje mindig fenntartásokkal a pénzt kérő üzeneteket! Ilyen esetben mindig vegye fel a kapcsolatot az érintett hozzátartozóval, hogy meggyőződhessen a kérés valóságtartalmáról!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekmény történt, jelentse be azonnal a 112-es segélyhívó számon!


További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról:
https://kiberpajzs.hu/
 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

Elmondani kívánom

Elmondani kívánom

„Egy internetes apróhirdetési oldalra feltettem egy hirdetést, melyben egy szobai futópadot akartam eladni.”

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

A sértett is átverte a csalókat

A sértett is átverte a csalókat

Mázlija volt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársainak egy idős sértettel, akit átverésre szakosodott csalók hívtak fel.

Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust

Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust

Nem kezdte meg a börtönbüntetése letöltését, ezért elrendelték a körözését annak a zalai férfinak, aki magát Jézus inkarnációjaként beállítva milliókat csalt ki követőitől.

Online vásárlásból csalódás

Online vásárlásból csalódás

A tapolcai nő fogprotézist rendelt, de a csomagban két silány minőségű gyermekruhát talált.

http://ujhazak.com