A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

Több mint 8 millió forintot utaltattak el maguknak a csalók egy cég számlájáról, miután hozzáférést szereztek annak számlázási adataihoz.Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. Az érintett céghez érkezett elektronikus levél egy olyan felületre kalauzolta a felhasználót, ami teljes mértékben megegyezett a külföldi partner oldalával. A csalók itt megszerezték a magyar cég adatait, és egy általuk megadott számlaszámra utaltatták a korábbi, valódi megrendelés ellenértékét, több, mint 8 millió forintot.

Mintegy másfél hét múlva derült ki a csalás, amikor a külföldi vállalat jelezte, hogy nem érkezett meg a várt összeg. Az eljárás során visszafejtett szálak alapján a korábban megszokott email cím helyett egy betűt kicserélve tudták a gyanútlan sértettet kihasználni. Az ismert címben ugyanis a kis l-betűt kicserélték a nagy I-betűre. Az első látásra a valódihoz hasonlatos beetető levél pedig olyan felületre csalta a felhasználót, ahol megszerezték a sértett adatait.
 

Az eset kapcsán fontos felhívni a figyelmet arra, hogy minden esetben körültekintően járjunk el, érdemes minden domain nevet ellenőrizni, tranzakció előtt egyeztetni, a legkisebb eltérés esetén gyanakodni, majd újra egyeztetni.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a két román férfit, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

Elmondani kívánom

Elmondani kívánom

„Egy internetes apróhirdetési oldalra feltettem egy hirdetést, melyben egy szobai futópadot akartam eladni.”

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

A sértett is átverte a csalókat

A sértett is átverte a csalókat

Mázlija volt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársainak egy idős sértettel, akit átverésre szakosodott csalók hívtak fel.

Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust

Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust

Nem kezdte meg a börtönbüntetése letöltését, ezért elrendelték a körözését annak a zalai férfinak, aki magát Jézus inkarnációjaként beállítva milliókat csalt ki követőitől.

http://ujhazak.com