Csak a fiával akart levelezni, becsapták

A sértettet – aki végig azt hitte, hogy fiával kommunikál - több mint 2 millió forinttal károsították meg.Egy idős pápai hölgy tett feljelentést a rendőrségen, hogy online csalók becsapták. Elmondta, hogy fia külföldön dolgozik, és egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül szokták egymással tartani a kapcsolatot. A napokban a fia telefonszámáról írt neki üzenetet valaki, de nem jött rá azonnal, hogy nem a hozzátartozója az.

A csaló azt adta elő, hogy tönkrement a telefonja, és a mobilbankját nem tudja használni, így a számláit nem tudja kifizetni. Az idős nő több részletben összesen több mint 2 millió forintot utalt át egy ismeretlen bankszámlára.

Az utalásokat követően lett gyanús, hogy a szám egyszer csak elérhetetlen lett, azonban fia „régi” száma egy másik alkalmazásban elérhetőnek látszott. Felvette vele a kapcsolatot, és akkor derült ki, hogy átverték.

Kérjük, az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények elkerülése érdekében ne utaljon idegennek ismeretlen számlára! Minden gyanús telefonhívást, e-mailt vagy üzenetet haladéktalanul jelentsen a rendőrségnek!

Az online csalásokról további hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak: https://kiberpajzs.hu/

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Nem kifizetődő az online csalás

Nem kifizetődő az online csalás

Országszerte több embert károsított meg a két csaló, akiket februárban fogtak el a fővárosi rendőrök.

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egy veszprémi nő csak a pénzét szerette volna megmenteni, végül a csalók számlájára utalta teljes megtakarítását.

Rábeszélték, átverték

Rábeszélték, átverték

A balatonkenesei sértett nem azt a terméket találta a csomagban, amit megrendelt.

Online vőlegénye verte át

Online vőlegénye verte át

Egy romantikus csaló hónapokig hitegetett házasság ígéretével egy nőt Zalában, aki több százezer forintot utalt át internetes szerelmének.

Harmincmilliós kár

Harmincmilliós kár

Ígéretes befektetési ajánlattal csalták lépre a bűnözők az idős férfit.

Célkeresztben a streamingprofilok

Célkeresztben a streamingprofilok

Újfajta online csalási forma szedi áldozatait, ezúttal a legnagyobb streamingszolgáltatóknál lévő fiókokra vadászva.

Figyelem, csomaggal csalnak!

Figyelem, csomaggal csalnak!

Az elmúlt időszakban újfajta csalási módszer terjedt el.

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

Szakik vertek át megrendelőket

Szakik vertek át megrendelőket

Az online térben hirdettek azok a szakemberek, akik előre elkérték a pénzt, de nem vagy nem megfelelő minőségben szolgáltattak.

Óvatosan a telefonhívásokkal, üzenetekkel, az internettel és a csomagokkal!

Óvatosan a telefonhívásokkal, üzenetekkel, az internettel és a csomagokkal!

Sorra érkeznek a bejelentések arról, hogy Békés vármegyei emberek internetes vásárlás, telefonhívás vagy egy üzenet kapcsán kárt szenvedtek.

http://ujhazak.com