Fogolycserét ígért - ő lett fogoly

Közel 20 millió forintot csalt ki egy kétségbeesett édesanyától és hozzátartozóitól egy férfi Budapesten.Egy nő 2025 augusztusában megismerkedett egy férfival, aki magát egy rendvédelmi szervnél dolgozó, vezető beosztású személynek adta ki. Rövid időn belül az asszony bizalmába férkőzött, aki megosztotta vele barátnője problémáját: annak lányát külföldön, munkavégzés közben a helyi hatóságok letartóztatták, és a család mindent megtett volna azért, hogy kiszabadítsák.

A férfi felajánlotta, hogy befolyásos kapcsolatai révén - 28 millió forintért - el tud intézni egy fogolycserét, amellyel a lányt hazahozhatják. A nő ezután bemutatta őt a kétségbeesett édesanyának és élettársának, akikkel együtt bízott az ígéretekben. Több részletben összesen 17 és fél millió forintot adtak át neki, azzal a meggyőződéssel, hogy a pénz a szabadulás intézéséhez szükséges. A sértetteknek azonban gyanússá vált, hogy az ügy nem halad, miközben a hitegető újabb és újabb összegeket kért, és kitérő válaszokat adott. 2025. október 7-én bejelentést tettek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya pedig nyomozást rendelt el az ügyben.

A nyomozók B. Gábort október 8-án elfogták, majd a lakásán tartott kutatás során lefoglalták mobiltelefonját, valamint közel 3 millió forintot. Az 53 éves férfit egy rendbeli, jelentős kárt okozó csalás, valamint két rendbeli, nagyobb kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett, elmondása szerint a pénz nagy részét elköltötte. Őrizetbe vételét követően a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A csalók gyakran élnek vissza mások bizalmával, és hivatalos személynek adják ki magukat. A pénzért ígért „hivatali közbenjárás” vagy „kapcsolati segítség” jó eséllyel csalás.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Nem kifizetődő az online csalás

Nem kifizetődő az online csalás

Országszerte több embert károsított meg a két csaló, akiket februárban fogtak el a fővárosi rendőrök.

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egy veszprémi nő csak a pénzét szerette volna megmenteni, végül a csalók számlájára utalta teljes megtakarítását.

Rábeszélték, átverték

Rábeszélték, átverték

A balatonkenesei sértett nem azt a terméket találta a csomagban, amit megrendelt.

Online vőlegénye verte át

Online vőlegénye verte át

Egy romantikus csaló hónapokig hitegetett házasság ígéretével egy nőt Zalában, aki több százezer forintot utalt át internetes szerelmének.

Harmincmilliós kár

Harmincmilliós kár

Ígéretes befektetési ajánlattal csalták lépre a bűnözők az idős férfit.

Célkeresztben a streamingprofilok

Célkeresztben a streamingprofilok

Újfajta online csalási forma szedi áldozatait, ezúttal a legnagyobb streamingszolgáltatóknál lévő fiókokra vadászva.

Figyelem, csomaggal csalnak!

Figyelem, csomaggal csalnak!

Az elmúlt időszakban újfajta csalási módszer terjedt el.

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

Szakik vertek át megrendelőket

Szakik vertek át megrendelőket

Az online térben hirdettek azok a szakemberek, akik előre elkérték a pénzt, de nem vagy nem megfelelő minőségben szolgáltattak.

Óvatosan a telefonhívásokkal, üzenetekkel, az internettel és a csomagokkal!

Óvatosan a telefonhívásokkal, üzenetekkel, az internettel és a csomagokkal!

Sorra érkeznek a bejelentések arról, hogy Békés vármegyei emberek internetes vásárlás, telefonhívás vagy egy üzenet kapcsán kárt szenvedtek.

http://ujhazak.com