Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.Az idős sértett hozzátartozója július 20-án délután tett bejelentést, hogy pár nappal korábban Balaton-parti ingatlanjukban egy idegen férfi társaival ház körüli munkákra ajánlkozott. A 74 éves hölgy füge- és szederbokrok kivágását, valamint a házban nyílászárók körülglettelését és festését kérte. Megegyeztek a munkadíjban és a zöldhulladék elszállításában. Másnap elvégezték a munkát, és 2 millió forintot kértek. A sértett ugyan sokallta az árat, de több részletben elutalta az összeget.

Később a kőműves munkáért 600 ezer forintot kértek, de az idős nő közölte, hogy csak 300 ezer forintja van otthon, amit át is adott neki. Ezután nekiláttak a csiszolásnak, és ekkor értek oda a rendőrök, akiket a sértett hozzátartozója értesített a gyanús banki tranzakciók miatt. A 34 éves Somogy vármegyei lakost és 3 társát a rendőrök előállították. A férfit – őrieztbe vétele mellett – a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és ellene csalás bűntette miatt indítottak eljárást. 

Amennyiben Ön is hasonlóan járt, és megpróbálták becsapni, ne fizessen, vagy utaljon senkinek, hanem kérjük haladéktalanul jelentse be a rendőrségre!
 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a két román férfit, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

Elmondani kívánom

Elmondani kívánom

„Egy internetes apróhirdetési oldalra feltettem egy hirdetést, melyben egy szobai futópadot akartam eladni.”

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

A sértett is átverte a csalókat

A sértett is átverte a csalókat

Mázlija volt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársainak egy idős sértettel, akit átverésre szakosodott csalók hívtak fel.

Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust

Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust

Nem kezdte meg a börtönbüntetése letöltését, ezért elrendelték a körözését annak a zalai férfinak, aki magát Jézus inkarnációjaként beállítva milliókat csalt ki követőitől.

Online vásárlásból csalódás

Online vásárlásból csalódás

A tapolcai nő fogprotézist rendelt, de a csomagban két silány minőségű gyermekruhát talált.

http://ujhazak.com