Krimibe illő csalás

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság olyan ügyben folytat nyomozást, amiben 21 napon keresztül csalták ki egy házaspár pénzét a legváltozatosabb indokokkal. Csak véletlenül derült ki, hogy áldozattá váltak.Folytatjuk a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

Ismeretlen tettesek ellen indult büntetőeljárás, miután kiderült, hogy online csalás áldozatává vált egy zalaegerszegi házaspár. Észre sem vették, hogy becsapták őket, erről a rendőröktől szereztek tudomást.

A férjet még február végén hívta fel valaki telefonon, aki banki ügyintézőnek adta ki magát. Azt mondta neki, hogy egymillió forintért mobiltelefonokat vásároltak a számlájáról, valamint feltörték a számítógépét is, ezért biztonsági beavatkozás szükséges, amit ő tud megtenni.

A csaló arra kérte, hogy kattintson az email-ben kapott linkre, amivel letölti a ScreenConnect Client alkalmazást. Ezután egy álrendőr hívta fel, aki felajánlotta segítségét a számítógép helyreállításában.

Másnap a feleséget is felhívta az álrendőr, neki azt mondta, hogy az ő számláján gyanús pénzmozgást észleltek, ezért neki is le kell töltenie az alkalmazást. Megadták az adataikat, eleget tettek az utasításoknak, így közel 12 millió forintjuk úszott el.

A csalók még ezután sem álltak le, rávették a házaspárt arra, hogy vegyenek fel hitelt két bankban is azért, hogy lebuktassák a feleség nevében hamisan intézkedő ügyintézőt. Ezt is végrehajtotta a két áldozat és újabb milliók váltak kámforrá. Ugyanis a felvett pénz jelentős részét a csalók kriptovalutába fektetve saját számláikra játszották át.

Az események 21 napon keresztül zajlottak úgy, hogy mit sem sejtett a házaspár abból, hogy minden pénzük odalett. Az álrendőr többször is figyelmeztette őket, hogy ne beszéljenek senkivel, ne menjenek sehová, mert titkosszolgálati módszerekkel követik nyomon a rosszakarók minden lépésüket.

Ez idő alatt a közösségi oldalaikat is feltörték, és napi nyolc órában voltak vonalban az elkövetők. 

Végül a rendőrök értesítették arról az áldozatokat, hogy becsapták őket és közel 20 millió forint kárt okoztak nekik.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek, hogy biztonságban legyünk a világhálón is. 

  • Legyenek óvatosak az ismeretlen telefonálókkal!
  • Ne telepítsenek a telefonjaikra, számítógépükre olyan alkalmazásokat, amiket nem ismernek!
  • Ne kattintsanak szöveges üzenetekben érkezett hivatkozásokra!
  • Soha ne válaszoljanak olyan SMS-re, amely a PIN-kódjukat, az online banki jelszavukat vagy bármilyen más, biztonsági azonosító adataikat kéri!
  • Ha idegenek a banki adataikat, kódjaikat kérik, vagy a számlájukkal kapcsolatos pénzforgalomról érdeklődnek, bontsák a vonalat, hívják fel bankjuk ügyfélszolgálatát az információs vonalon, és kérdezzék meg, valóban van-e elintéznivalójuk, függőben lévő tranzakciójuk!
  • Legyenek gyanakvóak! Védjék adataikat!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Legyenek gyanakvók!

Legyenek gyanakvók!

Mátrix Projekt: Ne dőljenek be a telefonos banki ügyintézőknek!

Elvarratlan szálak

Elvarratlan szálak

A sértett egy online piactéren kíván egy varrógépet értékesíteni, az eladás közel 2400 eurós kárt okozott.

Értéktelen festmények, hamis ígéretek

Értéktelen festmények, hamis ígéretek

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt folytatott nyomozást.

Jóhiszeműsége lett a veszte

Jóhiszeműsége lett a veszte

A napokban fejezték be a nyomozást a Bonyhádi Rendőrkapitányságon egy helyi nő ellen, pénzmosás vétsége miatt indult ügyben.

Születésnapján verték át

Születésnapján verték át

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős nőtől csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

Álrendőr akcióban

Álrendőr akcióban

Rendőrnek adta ki magát egy csaló, és figyelmeztetett egy miskolci férfit, hogy hitelt akarnak felvenni a nevében, majd később egy álbankár „biztonságba” helyezte a pénzét.

Át akarta verni a szolgáltatót és a rendőröket

Át akarta verni a szolgáltatót és a rendőröket

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai csalás és hatóság félrevezetése miatt vádemelést javasolnak egy fiatal ellen, aki valamiért azt gondolta, hogy nem derül fény a csalásra.

Változó módszereket használnak

Változó módszereket használnak

Ismét többen váltak csalás áldozatává Pest vármegyében.

Csalók élnek vissza a NEAK nevével

Csalók élnek vissza a NEAK nevével

Adathalász SMS-ben élnek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nevével - közölte az alapkezelő hétfőn az MTI-vel.

Társkeresőből áldozat

Társkeresőből áldozat

Egy internetes oldalon ismerkedett meg a későbbi sértett egy férfival, aki mintegy másfél millió forinttal károsította meg.

http://ujhazak.com