Lebuktatta a horgászkalap

A fővárosi rendőrök megakadályozták, hogy egy idős férfi csalás áldozata legyen, mindez a jó megérzésüknek köszönhető. A nyomozók az utcán szúrták ki a férfit, akiről később kiderült, hogy épp legújabb áldozatához igyekszik, akitől 20 millió forintot akart kicsalni.A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kiberbűnözés Elleni Osztály Felderítő Alosztály két munkatársa vette észre a férfit, aki gyanúsan viselkedett. Már az öltözéke felkeltette az érdeklődésüket, horgászkalapot és szemüveget viselt.

Mintha álcázná magát. Szállást keresett, majd bejelentkezett egy belvárosi hostelba.

Gyors adatellenőrzés után kiderült, korábban is részt vett informatikai csalásokban, megszerezte sértettek bankkártyaadatait, majd pénzt vett le a számlájukról. A rendőrök úgy döntöttek, szemmel tartják. A megérzésük nem csalt, furcsán viselkedett, figyelte, követi-e valaki, többször indokolatlanul fel- és leszállt a villamosról. Végül az Árpád hídhoz vezetett az útja, ahol a Magyar Államkincstár egyik épülete előtt találkozott egy idős férfival.

– A gyanúsított üres hátizsákkal érkezett, elegánsan, kalapban. Úgy tűnt, valamiről próbálja meggyőzni az idős urat, aki közben telefonált – mesélte Pék Veronika őrnagy, a BRFK Zseblopási Alosztály csoportvezetője. – Amikor a férfi kinyitotta a táskáját, az idős úr előhúzott egy csomagot, és beletette. Ekkor már tudtuk, hogy közbe kell lépnünk.

A „csomag” nem volt más, mint 20 millió forint!

– Kiderült, az idős férfit napokkal korábban hívta fel egy ismeretlen nő, aki a rendőrség kiberosztálya munkatársának adta ki magát – magyarázta Bartus Szilárd alezredes, a BRFK Zseblopási Alosztály csoportvezetője. – Azt állította, hogy megpróbálták feltörni a számláját, ezért biztonságba kell helyezni a pénzét. Azt tanácsolták neki, hogy vegye fel a teljes összeget a bankból, majd adja át egy futárnak, és megadtak ehhez egy jelszót.

A „futár” valójában az ukrán csaló volt, aki már több hasonló átverést követett el. Most azonban, pechére, két rendőr jó szimata keresztbe tett a terveinek. A zsaruk elfogták O. P.-t (19), majd őrizetbe vették. Csalással gyanúsítják, a bíróság július 22-én rendelte el a letartóztatását.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Hiába a névváltás: elkapták a trükkös tolvajpárost

Hiába a névváltás: elkapták a trükkös tolvajpárost

Csak egy napra jöttek Magyarországra, de annál célzottabban: a román pár áruházról áruházra járva trükközött a kasszásokkal, és százezreket lopott el.

Ismét visszaéltek a rendőrség nevével

Ismét visszaéltek a rendőrség nevével

Ezúttal egy 63 éves veszprémi nő esett áldozatul, aki megadta bankkártyájának adatait.

Nem várt csomag

Nem várt csomag

Tartsa számon rendeléseit, előzze meg, hogy csalók áldozata legyen!

Negyvenkét sértettet vertek át online csalók

Negyvenkét sértettet vertek át online csalók

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást, a négy elkövetőnek pénzmosás, üzletszerűen elkövetett csalás és személyes adattal visszaélés vétsége miatt kell felelnie.

A bírság nem SMS-ben érkezik

A bírság nem SMS-ben érkezik

Az online csalások elkövetői gyakran élnek vissza hivatalos szervek nevével annak érdekében, hogy bizalmat keltsenek és megtévesszék az állampolgárokat.

Ötvenezer euró volt a tét

Ötvenezer euró volt a tét

Egy ukrán bűnbanda akart pénz kicsalni egy idős férfitól Pécsett, de nem jártak sikerrel, öt ember kezén kattant a bilincs.

Nem kifizetődő az online csalás

Nem kifizetődő az online csalás

Országszerte több embert károsított meg a két csaló, akiket februárban fogtak el a fővárosi rendőrök.

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egy veszprémi nő csak a pénzét szerette volna megmenteni, végül a csalók számlájára utalta teljes megtakarítását.

Rábeszélték, átverték

Rábeszélték, átverték

A balatonkenesei sértett nem azt a terméket találta a csomagban, amit megrendelt.

Online vőlegénye verte át

Online vőlegénye verte át

Egy romantikus csaló hónapokig hitegetett házasság ígéretével egy nőt Zalában, aki több százezer forintot utalt át internetes szerelmének.

http://ujhazak.com