Másodszor is marha helyett lóhús a brit áruházakban.

Elrendelte a kiskereskedelmi forgalomba kerülő összes marhahústermék tartalmának teljes körű, országos felülvizsgálatát pénteken az illetékes brit szakhatóság, miután néhány héten belül másodszor találtak marhahúsos készítményként árusított, ám nagy mennyiségű lóhúst tartalmazó élelmiszerféleségeket brit áruházakban.

A brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) pénteki közleménye "rendkívül súlyosnak" nevezi a feltárt eseteket. A hivatal szerint vagy "óriási mértékű gondatlanság" történt, vagy a brit lakossági fogyasztási láncolatba kerülő élelmiszerek szándékos elszennyezéséről van szó.
Az FSA közölte, hogy Nagy-Britanniában és más európai országokban is felvette a kapcsolatot az ügyben a helyi bűnüldöző szervekkel, és elrendelte, hogy a brit áruházak az általuk forgalmazott összes feldolgozott marhahústerméket vessék alá teljes ellenőrzésnek, a vizsgálati eredményt pedig mutassák be az FSA-nek jövő péntekig.
Catherine Brown, az FSA vezérigazgatója pénteken a BBC-nek kijelentette: "nagyon valószínűnek tűnik", hogy szándékos bűncselekményről van szó.horse-burger
A pénteken elrendelt termék-felülvizsgálat előzményeként, előző este az FSA bejelentette, hogy a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott vállalat marhahúsosként megjelölt készítményeiben nagy mennyiségű lóhúst talált.
Az FSA tesztjei alapján a Findus egyes marhahúsos lasagna-készítményei - amelyek forgalmazását a cég már a hatóság bejelentése előtt leállította - valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak.
Az alapanyag a Findus tájékoztatása szerint egy francia beszállító cégtől érkezett.
Az érintett termékcsaládot az összes nagy brit szupermarket-hálózat árulta, és kapható volt kisebb élelmiszerboltokban is.
Az FSA kérte a vásárlókat, hogy ha vettek ebből a húskészítményből, azt ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza abba az üzletbe, ahol vásárolták.
Az egyre nagyobbra duzzadó brit lóhúsbotrány a múlt hónapban pattant ki, amikor az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) bejelentette, hogy rutinellenőrzések során lóhússal kevert marhahúshamburgereket talált a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland szupermarket-hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben.
A vizsgálatba bevont Tesco-termékek között találtak olyan, marhahúsosként árult hamburgerfélét, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott.
Azóta kiderült, hogy ennek a hamburgerterméknek az alapanyagát a készítmények nagybani forgalmazója, az írországi székhelyű Silvercrest egy olyan lengyelországi cégtől vásárolta, amely nem szerepelt a Tesco által jóváhagyott beszállítói listán.(MTI)

Kapcsolódó: Elnézést kér a Tesco a lóhúsos marhaburgerekért ,
Lovas játékok

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Matrica helyett százezres lehúzás

Matrica helyett százezres lehúzás

Továbbra is mindennaposak Zala vármegyében az online csalások.

Adathalász csalások terjednek az MVM Next nevében

Adathalász csalások terjednek az MVM Next nevében

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az MVM Next nevével visszaélő, SMS-üzenetek útján elkövetett, adathalász csalási kísérletek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Veszélyes lehet a távoli elérés

Veszélyes lehet a távoli elérés

Egy paksi férfit csaptak be ismeretlenek, két számlájáról közel 1,5 milliót utaltak el.

Törökből örökbe

Törökből örökbe

Kezelje fenntartással a túl jól hangzó ajánlatokat, hogy ne váljon csalók áldozatává!

A rendőrség soha nem kér ilyet

A rendőrség soha nem kér ilyet

Álrendőr csapott be egy kunmadarasi nyugdíjast.

Kamuhirdetésekkel csapta be áldozatait

Kamuhirdetésekkel csapta be áldozatait

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást azzal a salgótarjáni nővel szemben, aki több tucatnyi gyanútlan vásárlót károsított meg az interneten.

Bíróság elé állhatnak az unokázós csalók

Bíróság elé állhatnak az unokázós csalók

Amikor az unokázós csalók túl sok krimit néznek, de nem nézik végig.

Nem szívesség és nem munka a számlanyitás!

Nem szívesség és nem munka a számlanyitás!

Ne nyissanak senkinek bankszámlát, ne fogadjanak idegenek kérésére utalásokat a saját számlájukra, mert ezzel csalók tevékenységét segíthetik!

Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók

Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók

Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók; aki e-mailben vagy SMS-ben kap tájékoztatást túlfizetésről, vagy ha a "NAV" a kártyaadatait kéri, az biztosan átverés, ne kattintson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Lekapcsolták az „online piac-királynőt” Budaörsön

Lekapcsolták az „online piac-királynőt” Budaörsön

Online hirdetésekkel vert át vásárlókat egy 23 éves nő.

http://ujhazak.com