Nébih: ismét megjelentek a tűzifacsalók

Tűzifával kapcsolatos csalásokra figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): a jogszerűtlen hirdetéseket közzétevő, a vásárlókat súlyosan megkárosító csalók már az E.ON Zrt-t és állami erdőgazdaságok nevét is felhasználják, hogy elnyerjék az emberek bizalmát.A Nébih honlapján közzétett tájékoztató szerint a csalók ezúttal az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. képviseletében hirdettek tűzifát, azonban a cég megerősítette, hogy ők nem adtak fel hirdetést.

Az állami erdőgazdaságok közül pedig már a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt. is jelezte, hogy a csalók a gazdaság nevével visszaélve hirdetnek.

Az E.ON és más közműszolgáltatók valóban sokszor végeznek karbantartást a vezetékeik környezetében, amely során a kitermelt fák értékesítése nagyon hihetően hangzik.

Ilyen ajánlatok esetében azonban mindig érdemes felkeresni az adott közműszolgáltató hivatalos honlapját, és az ott megadott elérhetőségeken érdeklődni a hirdetés valóságtartalmáról - közölte a Nébih. Az idei fűtési szezonban is javasolt, hogy a tűzifát vásárlók tartsák be a Nébih ajánlásait, annak érdekében, hogy elkerüljék a megtévesztéseket és a csalásokat.

Javasolják, hogy csak ismert kereskedőtől, erdőgazdálkodótól vásároljanak, aki a termékre vonatkozó adatokkal ellátott szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót is biztosít, a Nébih-nél regisztrálta tevékenységét. A Nébih honlapján pedig a hatósági rendszerbe bejelentkezett tűzifa árusítók közül lehet választani: https://tuzifatokosan.nebih.gov.hu/kereses.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik”.

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

Több mint 8 millió forintot utaltattak el maguknak a csalók egy cég számlájáról, miután hozzáférést szereztek annak számlázási adataihoz.

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a két román férfit, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

Elmondani kívánom

Elmondani kívánom

„Egy internetes apróhirdetési oldalra feltettem egy hirdetést, melyben egy szobai futópadot akartam eladni.”

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

http://ujhazak.com