Nem kifizetődő az online csalás

Országszerte több embert károsított meg a két csaló, akiket februárban fogtak el a fővárosi rendőrök.Feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitányságra, miszerint egy online telefonos alkalmazáson 2025 nyarán kicsaltak egy nőtől több mint egymillió forintot.

A kerület és a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály nyomozói adatokat gyűjtöttek, és megállapították, hogy országszerte többeket hasonló módon vertek át és károsítottak meg.

Egy másik esetben szintén applikáción keresztül kommunikálva szerezték meg egy nő bankkártyaadatait, és pénzt vettek le a számlájáról, valamint vásárlásokat is végrehajtottak. A csalók összesen másfél millió forintot meghaladó kárt okoztak a sértetteknek.

 

A fővárosi rendőrök közös munkával azonosították a két feltételezett elkövetőt, a 31 éves K. Olivért és a 26 éves J. Gézát, akiket VIII. kerületi otthonaikban fogtak el február 12-én. A nyomozók kutatást tartottak, K. Olivér lakásában mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, autójában négy ember nevére szóló útleveleket találtak, míg J. Gézától 630 000 forintot foglaltak le.

Mindkettőjüket előállították a kerületi rendőrkapitányságra, kihallgatták, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat. K. Olivért kétrendbeli kisebb, valamint egyrendbeli nagyobb kárt okozó csalás bűntettével, míg J. Gézát kétrendbeli kisebb, egyrendbeli nagyobb kárt okozó csalás bűntettével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével gyanúsították meg.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egy veszprémi nő csak a pénzét szerette volna megmenteni, végül a csalók számlájára utalta teljes megtakarítását.

Rábeszélték, átverték

Rábeszélték, átverték

A balatonkenesei sértett nem azt a terméket találta a csomagban, amit megrendelt.

Online vőlegénye verte át

Online vőlegénye verte át

Egy romantikus csaló hónapokig hitegetett házasság ígéretével egy nőt Zalában, aki több százezer forintot utalt át internetes szerelmének.

Harmincmilliós kár

Harmincmilliós kár

Ígéretes befektetési ajánlattal csalták lépre a bűnözők az idős férfit.

Célkeresztben a streamingprofilok

Célkeresztben a streamingprofilok

Újfajta online csalási forma szedi áldozatait, ezúttal a legnagyobb streamingszolgáltatóknál lévő fiókokra vadászva.

Figyelem, csomaggal csalnak!

Figyelem, csomaggal csalnak!

Az elmúlt időszakban újfajta csalási módszer terjedt el.

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

Szakik vertek át megrendelőket

Szakik vertek át megrendelőket

Az online térben hirdettek azok a szakemberek, akik előre elkérték a pénzt, de nem vagy nem megfelelő minőségben szolgáltattak.

Óvatosan a telefonhívásokkal, üzenetekkel, az internettel és a csomagokkal!

Óvatosan a telefonhívásokkal, üzenetekkel, az internettel és a csomagokkal!

Sorra érkeznek a bejelentések arról, hogy Békés vármegyei emberek internetes vásárlás, telefonhívás vagy egy üzenet kapcsán kárt szenvedtek.

A rendőrség arculati elemeit használják

A rendőrség arculati elemeit használják

Ne dőljön be nekik, zárja be a böngészőt, és jelentse a csalási kísérletet!

http://ujhazak.com