Rendőrnek adták ki magukat a telefonos csalók

A megnyerő modorú ismeretlenek rávettek egy nőt, hogy „veszélyben lévő” pénzét egy általuk megadott biztonságos számlára utalja el.Egy szekszárdi nő tett feljelentést a napokban ismeretlen tettesek ellen, akik rávették, hogy a számlájáról biztonságos helyre utalja el 10 millió forintját. Sajnos ismét sikerrel jártak azok az ismeretlen csalók, akik a BRFK alkalmazottjaként bemutatkozva hívtak fel telefonon egy gyanútlan nőt.

Megnyerő és szakszerűnek tűnő kommunikációval rávették, hogy az általuk megadott számlaszámra utalja el megtakarításai egy részét, több részletben. Az „akció” alatt folyamatosan szóval tartották, többször visszahívták.


Többnyire egy nő tartotta vele a kapcsolatot, de rövid időre egy férfi is bekapcsolódott a beszélgetésbe, ezzel is alátámasztva a sztori hitelességét. A tőrbe csalt nő a pénzintézet alkalmazottjával utaltatta el az összegeket. A tranzakció után is keresték a „rendőrök”, próbálták rávenni, hogy a számláján maradt többi pénzét is utalja el, de ennek a kérésnek már nem tett eleget.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet, hogy idegenek kérésére ne utaljanak pénzt az általuk megadott idegen számlaszámra! Ha arra hivatkoznak, hogy veszélyben van a számlájuk, mindig a pénzintézet hiteles elérhetőségeit használva, vagy személyesen győződjenek meg az információ valóságtartalmáról!

Idegeneknek ne adják meg az adataikat, azt se árulják el, hogy melyik pénzintézetnél van számlájuk. Ha a hívó fél nem tudja, az már árulkodó! Ha csalás sértettjévé váltak, haladéktalanul tegyenek feljelentést a rendőrségen és jelezzék a pénzintézetüknek is!

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére és felderítésére. A témával kapcsolatban a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhetnek további hasznos információkat.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Újfajta telefonos csalással próbálkoznak

Újfajta telefonos csalással próbálkoznak

Ismét telefonos csalók hívják leendő Veszprém vármegyei áldozataikat.

Unokázós csalással szerzett pénzt szállító futárt fogtak el

Unokázós csalással szerzett pénzt szállító futárt fogtak el

Elfogtak a rendőrök egy férfit Tiszaújvárosban, aki idős emberektől kicsalt pénzt szállított felsőbb kapcsolatainak - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Hideg zuhanyként érte a hír

Hideg zuhanyként érte a hír

Csalók egy szekszárdi asszonyt csaptak be, előbb rendőrnek, majd bankbiztonsági szakembernek adták ki magukat, és közel 24 millió forintot vettek le a számlájáról.

Nébih: ismét megjelentek a tűzifacsalók

Nébih: ismét megjelentek a tűzifacsalók

Tűzifával kapcsolatos csalásokra figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): a jogszerűtlen hirdetéseket közzétevő, a vásárlókat súlyosan megkárosító csalók már az E.ON Zrt-t és állami erdőgazdaságok nevét is felhasználják, hogy elnyerjék az emberek bizalmát.

Ne töltsön le semmilyen programot!

Ne töltsön le semmilyen programot!

A pénzintézetek soha nem kérik alkalmazások telepítését a banki ügyintézéshez.

Új módszer: albérlet-csalások

Új módszer: albérlet-csalások

Védd magad a bűnözők trükkjeitől!

Legyenek gyanakvók!

Legyenek gyanakvók!

Mátrix Projekt: Ne dőljenek be a telefonos banki ügyintézőknek!

Elvarratlan szálak

Elvarratlan szálak

A sértett egy online piactéren kíván egy varrógépet értékesíteni, az eladás közel 2400 eurós kárt okozott.

Értéktelen festmények, hamis ígéretek

Értéktelen festmények, hamis ígéretek

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt folytatott nyomozást.

Jóhiszeműsége lett a veszte

Jóhiszeműsége lett a veszte

A napokban fejezték be a nyomozást a Bonyhádi Rendőrkapitányságon egy helyi nő ellen, pénzmosás vétsége miatt indult ügyben.

http://ujhazak.com