Több mint 10 millió forintot csalt ki online vásárlóitól egy Somogy vármegyében élő férfi

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy Somogy vármegyében élő férfi ellen, aki bő két év alatt több mint 10 millió forintot csalt ki valótlan online hirdetésekkel vásárlóitól.A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a büntetett élőéletű férfi 2022 októberében elhatározta, hogy különféle internetes oldalakon feladott hirdetésekkel tesz szert rendszeres jövedelemre.

Az árukkal valójában nem rendelkezett, ennek ellenére volt, hogy csak előleget, de volt, hogy a megrendelt termék teljes vételárát elkérte a sértettektől, akik a legtöbb esetben átutalással fizettek.

A férfi egy online piactérre és két online apróhirdetési oldalra tette fel a hirdetéseit, amelyekben hirdetett eladásra szaloncukrot, edzőgépeket, súlyzókészletet, jakuzzit, futópadot, mobilházat is, de a legtöbb sértettet eladó dióbéllel verte át.

A férfi a tevékenységét 2024. novemberi őrizetbe vételéig folytatta. A bő két évig tartó csalássorozat alatt a vádlott 35 sértettet csapott be, akiknek egyenként 5 ezer és 1 millió 370 ezer forint közötti, összesen pedig tízmillió forintot is meghaladó kárt okozott.

A vádlott az utalásokat 8 különféle bankszámlára kérte, ebből három a saját, míg öt az élettársa nevén volt. A nő tudott arról, hogy a számlájára érkező pénzek bűncselekmények elkövetéséből származnak, ennek ellenére a bankszámláit párja rendelkezésére bocsátotta. A nő számláira 18 átutalással több mint 6,5 millió forint érkezett, amelynek egy részét a nő készpénzben felvette és a párjának átadta.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit 22 rendbeli csalás bűntettével és 13 rendbeli csalás vétségével, míg az élettársát folytatólagosan jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosással vádolja. A pár bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik”.

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

Több mint 8 millió forintot utaltattak el maguknak a csalók egy cég számlájáról, miután hozzáférést szereztek annak számlázási adataihoz.

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a két román férfit, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

Elmondani kívánom

Elmondani kívánom

„Egy internetes apróhirdetési oldalra feltettem egy hirdetést, melyben egy szobai futópadot akartam eladni.”

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

http://ujhazak.com