Több mint 13 millió forintot csalt ki online vásárlóitól egy kecskeméti férfi

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kecskeméti férfi ellen, aki kevesebb, mint egy év alatt több mint 13 millió forintot csalt ki online vásárlóitól, akiknek a megvásárolt termékeket nem küldte el, a megrendelt szolgáltatásokat egy esetben sem teljesítette.A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a csalás miatt már többször elítélt férfi 2022 augusztusától különféle építő- és szigetelőanyagokat, autót és autóalkatrészt, horvátországi szállást, de komplett napelemrendszert is hirdetett eladásra.

A megrendelt terméket azonban nem akarta leszállítani, illetve a megrendelt szolgáltatásokat teljesíteni, célja kizárólag a sértettek pénzének megszerzése volt.
A férfi a legtöbb esetben előleget kért a hirdetésre jelentkezőktől, de voltak, akik a teljes vételárat előre elutalták neki, majd megállapodott a szállítás feltételeiről is, de a megbeszélt határidőre a termékeket sosem szállította le, és elérhetetlenné vált.

Az online hirdetések mellett a férfi másik átverési módszere az volt, hogy magát autószerelőnek adta ki és elvállalta autók, illetve autóalkatrészek javítását. A munkálatokra előlegeket kért, de a javításokat egyszer sem végezte el. Legrosszabbul az járt, akinek a javításra átvett autóját szétbontotta.

A férfi kevesebb, mint egy év alatt 46 sértettnek összesen több mint 13 millió forint kárt okozott. A vádlott előbb letartóztatásban, majd 2023 áprilisától bűnügyi felügyelet alatt állt. Ez idő alatt azonban nemcsak, hogy újabb csalásokat követett el, hanem még el is hagyta a bűnügyi felügyelet helyéül kijelölt lakását, emiatt pedig fogolyszökésért is felelnie kell - írta Kövecs Máté.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik”.

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

Több mint 8 millió forintot utaltattak el maguknak a csalók egy cég számlájáról, miután hozzáférést szereztek annak számlázási adataihoz.

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a két román férfit, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

Elmondani kívánom

Elmondani kívánom

„Egy internetes apróhirdetési oldalra feltettem egy hirdetést, melyben egy szobai futópadot akartam eladni.”

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

Füge- és szederbokor kivágás 2 millióért

A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

A „banki ügyintézős” csalók felszámolása

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik a nyomozás.

http://ujhazak.com