Csehországban egyelőre csekély az érdeklődés a kettős állampolgárság iránt

Bár Csehországban január elsejétől immár hivatalosan is lehetővé vált a kettős állampolgárság, egyelőre csekély az érdeklődés az új jogszabály iránt.

115427_cseh_zaszloAz új szabályozás szerint a kettős állampolgárság joga automatikusan megilleti azokat a cseh állampolgárokat, akik önkéntesen felveszik egy másik ország állampolgárságát.

Az önálló Cseh Köztársaság megalakulása, azaz 1993 óta mostanáig olyan szabályozás volt hatályban, amely szerint egy új állampolgárság felvételével az emberek automatikusan elveszítették cseh állampolgárságukat. Ez alól csak azok jelentettek kivételt, akiknek külföldi állampolgár volt a házastársa. Egy, a kilencvenes évek végén megkötött kormányközi szerződés alapján ugyanakkor cseh-szlovák viszonylatban azonban már eddig is lehetséges volt a kettős állampolgárság.

Az új jogszabály szerint az emigránsoknak, illetve leszármazottaiknak a cseh állampolgárság kérvényezésekor nem kell lemondaniuk az addigi állampolgárságukról, és nem követelmény a csehországi lakhely sem.

"Sokan nem önként távoztak külföldre, s állampolgárságukat elvették. A cseh állampolgárság újrafelvételének lehetősége ezért sokak számára erős erkölcsi jelentőséggel bír - állítják a szakértők.

A prágai külügyminisztérium becslése szerint a határokon túl mintegy kétmillió cseh él. A hatóságok azt állítják, elsősorban az egyesült államokbeli és a kanadai csehek körében van nagyobb érdeklődés a cseh állampolgárság felvétele iránt. Nem titok, hogy ennek többnyire anyagi okai vannak, az emigránsok egy része szeretné visszaszerezni egykori vagyonát.

Ugyanakkor tény az is, hogy a külföldiek számára megnehezült a cseh állampolgárság megszerzése, mert az eddigiektől eltérően sokkal szigorúbb vizsgákat kell tenniük például a csehországi ismeretekből.
A csehországi magyarok számára a jogszabály életbe lépése azt jelenti, hogy gond nélkül felvehetik a magyar állampolgárságot is. Számos csehországi magyarnak már évek óta van szlovák állampolgársága is.

A prágai magyar nagykövetség, elsősorban a legnagyobb csehországi magyar szervezet, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségén keresztül már jó előre tájékoztatást adott ki a magyar állampolgárság felvételének feltételeiről. Ez megjelent a Prágai Tükör című kéthavi folyóiratban és megtalálható a szövetség honlapján is. Fülöp Andrea prágai magyar konzul ugyanakkor személyesen is meglátogatott néhány alapszervezetet, hogy tájékoztatást adjon a témában.

A csehországi magyarok körében a magyar állampolgárság felvétele állandó beszédtéma. Hogy valójában milyen lesz az érdeklődés ez iránt, az csak a következő hónapokban derül ki.

MTI

Hozzászólások

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

A kis falu összes házát, de még a kápolnát is csodaszéppé varázsolja a művész nagymama.

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette az Egyesült Államok prágai nagykövetét a cseh államfő, amiért az megjegyzést tett Milos Zeman tervezett moszkvai útjára. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagy...

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt az Egyesült Államok prágai nagykövetének Milos Zeman cseh államfő. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külfö...

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

Megkezdődött az európai parlamenti választás pénteken délután Csehországban is. A csehek harmadszor választanak EP-képviselőket. A Csehországnak kijáró 21 EP-képviselői mandátumért 38 párt és mozga...

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem titok, hogy nem mindig használják fel ésszerűen az európai uniós támogatásokat a tagországokban. A prágai sajtó szerint az ilyen esetek Csehországban sem ritkák. A Mladá Fronta Dnes című napila...

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

A cseh kormány szeretné javítani Prága és Peking viszonyát, lehetőségeket lát a cseh gazdaság számára, ezért a jövőben nem fogja bírálni Tibet kínai megszállását - közölte Bohuslav Sobotka cseh minisz...

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a Csehországban élő nemzeti kisebbségek közül a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön hozt...

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Nem vesznek részt a Keleti Partnerség áprilisi prágai csúcskonferenciáján az Európai Unió legfőbb vezetői - közölte a Lidové Noviny című cseh napilap szerdán. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a lap értesül...

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

Nem tetszik Milos Zeman államfőnek, hogy Csehország egyre alacsonyabb összegeket költ a hadseregre, amely azonban még ezzel a pénzzel sem gazdálkodik ésszerűen. "A kölcsönösen garantált biztonság a...

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni. "Van történelmi...

http://ujhazak.com