G20: A cseh belügyminiszter visszautasította a határellenőrzést érő német bírálatot

Milan Chovanec cseh belügyminiszter szerda esti közleményében Armin Schusternek, a kormányzó német CDU belbiztonsági szakértőjének a dpa hírügynökségnek adott interjújában megfogalmazott bírálatára reagált.

Schuster kijelentette: Csehország és Lengyelország ugyan aktívak a külső schengeni határokon, de a belső határok védelmét elhanyagolják. A német kormányzati szakértő szerint a felmerült hiányosságokat az Európai Bizottságnak haladéktalanul ki kellene vizsgálnia, és szükség esetén eljárást kellene indítania az érintett országok ellen az uniós szerződések be nem tartása miatt.

  

A cseh miniszter közölte, hogy a CDU-sszakértő szavai lebecsülik és sértik a cseh-német rendőrségi együttműködést, ezért német kollégájához fordul, hogy foglaljon nyilvánosan állást az ügyben. Armin Schuster azzal érvelt, hogy a német rendőrség a G20 hamburgi csúcstalálkozója idején szokatlanul sok ember vett őrizetbe a határövezetben.



A dpa úgy tudja, hogy 744 emberről van szó. Chovanec azt állítja, a cseh rendőrség szorosan együttműködik német partnereivel, és Prágának nincsenek olyan információi, hogy a határokon problémák merültek volna fel. A csúcstalálkozója idején a határ menti övezetben közös cseh-német rendőrőrsök dolgoztak, és folyamatos volt közöttük az információcsere. A cseh rendőrség szerint a németek által őrizetbe vett emberek németországi lakosok, ezért nem a csehek, hanem a németek vették őket őrizetbe - emelte ki a belügyminiszter. Milan Chovanec leszögezte:

Csehország betartja a schengeni szabályokat és a migránsválság miatt megerősítette az ellenőrzéseket. Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése idén tavasszal semmilyen problémát nem talált náluk. A cseh rendőrség az országba érkező illegális bevándorlók kilencven százalékát már az osztrák határ átlépése után, Dél-Morvaországban őrizetbe veszi. Kizárt, hogy idegen állampolgárok százai úgy haladjanak át Csehországon, hogy a rendőrség ne vegye észre - állította a belügyminiszter.

MTI

Hozzászólások

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

A kis falu összes házát, de még a kápolnát is csodaszéppé varázsolja a művész nagymama.

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette az Egyesült Államok prágai nagykövetét a cseh államfő, amiért az megjegyzést tett Milos Zeman tervezett moszkvai útjára. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagy...

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt az Egyesült Államok prágai nagykövetének Milos Zeman cseh államfő. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külfö...

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

Megkezdődött az európai parlamenti választás pénteken délután Csehországban is. A csehek harmadszor választanak EP-képviselőket. A Csehországnak kijáró 21 EP-képviselői mandátumért 38 párt és mozga...

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem titok, hogy nem mindig használják fel ésszerűen az európai uniós támogatásokat a tagországokban. A prágai sajtó szerint az ilyen esetek Csehországban sem ritkák. A Mladá Fronta Dnes című napila...

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

A cseh kormány szeretné javítani Prága és Peking viszonyát, lehetőségeket lát a cseh gazdaság számára, ezért a jövőben nem fogja bírálni Tibet kínai megszállását - közölte Bohuslav Sobotka cseh minisz...

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a Csehországban élő nemzeti kisebbségek közül a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön hozt...

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Nem vesznek részt a Keleti Partnerség áprilisi prágai csúcskonferenciáján az Európai Unió legfőbb vezetői - közölte a Lidové Noviny című cseh napilap szerdán. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a lap értesül...

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

Nem tetszik Milos Zeman államfőnek, hogy Csehország egyre alacsonyabb összegeket költ a hadseregre, amely azonban még ezzel a pénzzel sem gazdálkodik ésszerűen. "A kölcsönösen garantált biztonság a...

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni. "Van történelmi...

http://ujhazak.com