Svájci népszavazás - A cseh külügyminiszter nem tartja jó dolognak

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter szerint a bevándorlás korlátozását jóváhagyó svájci népszavazás nem tekinthető jó dolognak, és annak eredményével Svájc kizárja magát a schengeni övezet országai által elfogadott közös szabályokból.

Lubimír Lubomír

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök közölte, hogy a cseh kormány nem kívánja korlátozni az EU-n belüli állampolgári mozgást.

A cseh külügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy a népszavazás bizonyos következményekkel járhat Svájc számára.
"A bevándorlás ilyen korlátozása nincs összhangban a schengeni övezet szabályaival. Az eredmény egyáltalán nem örvendeztetett meg" - mondta újságíróknak hétfőn Brüsszelben Lubomír Zaorálek.

Szerinte nem érdemes találgatni, milyen konkrét következményei lesznek a svájci népszavazásnak. Úgy véli, hogy a kialakult helyzetet először elemezni kell, és csak azután kell levonni a következtetéseket.

"Azt természetesen nem zárhatom ki, hogy ennek Svájc számára lesz valamilyen következménye. Ha ily módon elutasította a közösen elfogadott szabályokat, az azt jelenti, hogy viselnie kell majd a következményeket is" - jelentette ki a cseh diplomácia vezetője, aki az európai uniós külügyminiszterek tanácskozására érkezett Brüsszelbe.

"Bár a svájci népszavazás eredménye nagyon szoros, mégis egy bizonyos irányzatot jelez, amely a jelek szerint az utóbbi években erősödik a fejlett államokban" - mondta a cseh miniszterelnök újságíróknak a kormány ülése után. "A cseh kormánynak nincsenek olyan ambíciói, hogy korlátozza az Európai Uniós belüli állampolgári mozgást" - tette hozzá Sobotka.

Kifejtette: más dolog az unión kívüli országok állampolgárainak beözönlése a cseh munkaerőpiacra. "Úgy vélem, hogy ezen a téren megfelelő szabályozó eszközökkel rendelkezünk, s a kormány egyelőre nem tervez változásokat" - szögezte le Sobotka.

A vasárnapi svájci népszavazáson a résztvevők 50,3 százaléka voksolt igennel az Európai Unió tagállamaiból Svájcba irányuló bevándorlás korlátozására.

MTI

Hozzászólások

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

A kis falu összes házát, de még a kápolnát is csodaszéppé varázsolja a művész nagymama.

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette az Egyesült Államok prágai nagykövetét a cseh államfő, amiért az megjegyzést tett Milos Zeman tervezett moszkvai útjára. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagy...

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt az Egyesült Államok prágai nagykövetének Milos Zeman cseh államfő. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külfö...

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

Megkezdődött az európai parlamenti választás pénteken délután Csehországban is. A csehek harmadszor választanak EP-képviselőket. A Csehországnak kijáró 21 EP-képviselői mandátumért 38 párt és mozga...

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem titok, hogy nem mindig használják fel ésszerűen az európai uniós támogatásokat a tagországokban. A prágai sajtó szerint az ilyen esetek Csehországban sem ritkák. A Mladá Fronta Dnes című napila...

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

A cseh kormány szeretné javítani Prága és Peking viszonyát, lehetőségeket lát a cseh gazdaság számára, ezért a jövőben nem fogja bírálni Tibet kínai megszállását - közölte Bohuslav Sobotka cseh minisz...

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a Csehországban élő nemzeti kisebbségek közül a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön hozt...

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Nem vesznek részt a Keleti Partnerség áprilisi prágai csúcskonferenciáján az Európai Unió legfőbb vezetői - közölte a Lidové Noviny című cseh napilap szerdán. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a lap értesül...

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

Nem tetszik Milos Zeman államfőnek, hogy Csehország egyre alacsonyabb összegeket költ a hadseregre, amely azonban még ezzel a pénzzel sem gazdálkodik ésszerűen. "A kölcsönösen garantált biztonság a...

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni. "Van történelmi...

http://ujhazak.com