A divatszakma legnagyobb titkai, amelyekről senki nem beszél
A divatipar globális problémái mindenkit érint, aki öltözködik.
Az emberek nem egyformák, emiatt vannak, akik alaposan utánanéznek a legújabb trendeknek, kívülről tudnak mindent a divatházakról, ám akadnak, akik legfeljebb sejtik, hogy mi folyik a csillogó-villogó felszín alatt, vagy azt állítják, hogy egyáltalán nem foglalkoznak ezzel az iparággal.
Öltözködni viszont mindenkinek kell, ezért mindegy, hogy csak megvesszük az első megtetsző ruhadarabot, vagy alapos nyomozómunkával választjuk ki a legjobb kollekciót, mert fontos tudnunk, hogy milyen problémákat próbálnak a szőnyeg alá seperni a divatszakmában.
Hol és kik készítik a ruhákat: Attól, hogy nem a kínai boltban vásárolunk, hanem egy márkás üzletben, még egyáltalán nem biztos, hogy nem Ázsiában készített holmit viselünk. Ezt bizonyítja a 3 évvel ezelőtti botrány, a Rana Plaza tragédiája.
A többszintes épület összeomlásakor több, mint ezer ember halt meg. Kiderült, hogy az ingatlanban varrodákat üzemeltettek, ahol elképesztően alacsony munkabérért (körülbelül havi 70 dollárért kap egy ilyen munkáért az ember Bangladesben), embertelen körülmények között, varrták a munkások a ruhákat a nagy, nyugati cégeknek. Ezeket nevezik sweatshop-oknak, amiről a vásárló ritkán szerez tudomást.
Ez az oka annak, hogy a fast fashion ilyen alacsony árakon adhatja a ruhákat úgy, hogy még haszna is van rajta, hiszen a késztermék árára még rájön a szállítás, a reklámköltség, és egy sor más tényező, ami kiadja a végső árat.
Nem lenne azonban igazságos, ha elítélnénk ezeket a cégeket, hiszen alacsony bérezés ide, rossz munkakörülmények oda, munkalehetőséget adnak felnőtteknek és gyerekeknek, akiknek lehet, hogy különben ennyi fizetésük se lenne.
A címkének azonban kár lenne hinni, hiszen nemrég kiderült, hogy a Made in Italy, inkább Made in Közel-Kelet a cipők esetében.
Lehet vásárolni követőket: A XXI. században nagy előny, ha sok követőnk van a közösségi médiában. Egy állásinterjún például hiába szerepeltünk rosszabbul, mint a riválisunk, mert valószínűleg mi kapjuk a munkát, ha nekünk van több követőnk az Instagramon. Mivel ezzel a álláskereső is tisztában van, ezért nem ritka, hogy kikerekedett szemekkel nézzük a rajongótábort.
A közelmúltban kiderült, hogy a bloggerek kicsit „rásegítenek” erre a számra. Az egyik újság listája szerint 3 dollárért 100 új követő szerezhető. Napjainkban komplett iparág épült a közösségi média platformjain elérhető követők növelésére, sok cég pedig nem ellenőrzi a hű és aktív követőket.
Trendi ajándékok: Nem helyes, ha drága ajándékokkal kenyerezik le a hírességeket, divatszakértőket, bloggereket. A „pay-for-play” modell erre épül, hiszen ennek a lényege az, hogy a cég fizet a celebnek, hogy bizonyos alkalmakkor az ő termékével jelenjen meg.
Ezt a modellt alkalmazták Kendall és Kylie Jenner esetében is. A celebeknek az Ugg cég fizetett azért, hogy az ő üzletükbe „nézelődjön és vásároljon” a testvérpár. A Starbucks pedig azért perkált, hogy Kendall és Kylie az ő papírpoharukat szorongassa.
Ez a gyakorlat azért helytelen, mert egyrészről megtévesztik vele a fogyasztókat, másrészről nem informálják körültekintően az embereket, hiszen a hírességek használják az ajándékba kapott termékeket, de a fotókon úgy tűnik, hogy azokat nem kapták, hanem ők választották. Így eltűnik az egyértelmű reklám feltüntetése.
Férfiak uralják a divatszakmát: Egy nemrég közzétett riportból világossá vált, hogy bár a nők vásárolnak több ruhát, mégis nagyon kevés a hölgy a divatszakma legfelső szintjein. A munkaerő 70 százalékát a nők teszik ki, de a cégvezetésben ez a szám csak 25 százalék. A legismertebb divattervezők is férfiak. Ennek oka állítólag a határozottság.
A nagy cégek „öko” és környezetbarát megmozdulásai: Rengeteg világcég használja ki a most divatos környezettudatos-újrahasznosított-bio-öko trendet. Igaz, vannak, akiknek ez a téma tényleg fontos, de nem egy cég csak a profit növelést látja a bolygónk megmentésében.
A környezetvédelemre irányuló megmozdulások és kampányok ellenőrizhetetlenek, ráadásul drágább a környezetbarát megoldás, mert lehet, hogy kisebb mennyiségnél centekről van szó, de nagyobb mennyiségnél már jóval magasabb lesz az előállítás költsége.
Ezt támasztja alá a 2011-es botrány, amiben kiderült, hogy a Dolce&Gabana homokfúvással éri el a farmerok kopottas hatását. A cég nem volt hajlandó átállni a mechanikus koptatásra, mert az néhány centtel drágább technika, az pedig őket nem érdekli, hogy mennyi munkás hal bele az eljárás során kialakult súlyos betegségekbe. Ez üzlet, ahol a pénz fontosabb, mint az emberek egészsége.
Az alulfizetett (vagy fizetést nem kapó) gyakornokok: Nem kizárólag a divatszakmát érintő kérdésről van szó, hiszen sehova sem vesznek fel, ha nincs szakmai tapasztalatunk, gyakorlatunk, de ebben az iparban különösen fontos, hogy milyen iskolába jártunk, kinél gyakornokoskodtunk.
Ha nem csak mutatóba járunk be, hanem tényleg olyan munkát végzünk, ami hasznos a cégnek, akkor illene fizetést kapnunk. Sajnos napjainkban nagyon gyakran hallani, hogy az ember „nem fizetőképes” gyakornoki munkát végez évekig.
Amennyiben esetleg egy idő után kezd elegünk lenni, mert azt látjuk, hogy már többet dolgozunk, mint mások, akkor a főnök elhúzza előttünk a mézesmadzagot, amely szerint „hamarosan felveszünk és kapsz rendes fizetést”.
Nemrég az Olsen-ikrek nevével jegyzett The Row hírnevén esett csorba, amikor egy korábbi kifizetetlen gyakornok beperelte a céget, ugyanis heti 50 órás munkahét után dehidratáció miatt kórházba került.
A pénz uralja a tartalmat (is): Tisztelet a kivételnek, de hiba lenne azt feltételezni, hogy a divatmagazinokban azok a cégek kapnak helyet, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Általában elmondható, hogy az kap teret, aki fizet érte.
Ha egy cég tényleg valami kiemelkedőt alkotott, de nincs elég pénze, akkor csak egy pici helyet kaphat a magazinban, hiszen figyelem és folyamatos médianyilvánosság csak akkor van, ha pénz is van rá.
Napjainkban ennek a gyakorlatnak egyre nagyobb a népszerűsége, hiszen mindenki unja a hirdetéseket, ám az már más, ha PR-anyag úgy néz ki, mintha egy cikk lenne, ez persze ugyanúgy megtévesztés, ahogy a fentebb említett celebek által reklámozott termékek.
A nyomtatott sajtóban egyértelműen meg kell jelölni a lap szélén, ha egy tartalom szponzorált. Az online magazinok esetében boldog-boldogtalan linket szúr a cikkeibe, úgyhogy ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogy melyik tartalom szponzorált és melyik nem az.
A modellek fizikai és mentális sanyargatása: Ez az a téma, ami állandóan az asztalon van, hiszen minden napra jut legalább egy hír, ami a betegesen vékony, természetellenes szép modellekről szól, ami nagyon rossz példa az átlagemberek számára, főleg akkor, ha egy bizonytalan kamasz szeretne úgy kinézni, mint egy Victoria's Secret modell.
Gyakran hallani azt is, hogy ezek a modellek mit tesznek meg azért, hogy vasággyal együtt nyomjanak 40 kilót. Korábban akadt olyan rémhír, hogy narancslébe áztatott vattát esznek, hogy vékonyak maradjanak, a bőrük csillogását pedig gyógyszerekkel érik el.
Ennek az egészségtelen életmódnak az eredménye, hogy halálos áldozatokat szed a modell szakma, ezért minden évben előkerül egy-egy újabb módszer, amivel próbálnak véget vetni ennek a gyakorlatnak.
Cara Delevingne mostanában beszélt a modellek mentális egészségéről, depresszióra való hajlamáról. A színésznő elárulta, hogy a lányok nagyon fiatalon kezdenek modellkedni, ami azzal jár, hogy elszakadnak a családjuktól, óriási rajtuk a nyomás, a folyamatos hajtás, és rengeteg rivális miatt. A modellkedés tehát nem nevezhető egy testileg-lelkileg békés szakmának.
Koppintás: Nem kizárólag a fast fashion márkák, hanem a nagy divatcégek között is kemény küzdelem folyik azért, hogy egyedit alkossanak. A harc közben a dizájnerek egymástól szerzik az inspirációt, vagy egy neves tervező les el ezt-azt egy kicsi, független alkotótól.
Azt se higgyük, hogy a divatbemutatók végén, a közönség előtt meghajló dizájner tervezte az egész kollekciót, ugyanis ő csak learatja a babérokat, mert a munka legnagyobb részét névtelen, láthatatlan tervezőbrigád végezte.
Ahhoz azonban kétség se fér, hogy előfordulhat az, hogy betérünk két-három különböző üzletbe, de olyan érzésünk van, mintha ugyanazok a ruhák lennének kipakolva, csak más a márkajelzés rajta. Ennek oka lehet, hogy két tervezőnek ugyanakkor jutott eszébe ugyanaz az ötlet, de elég nehéz azt bebizonyítani, hogy a két tervező egymástól függetlenül kapott ugyanarra ihletet, hiszen az interneten bármit megkereshetünk egy pillanat alatt.
Honnan jönnek a nagy pénzek: Több, mint 6 évtizede létezik a licenc, vagyis az, amikor eladunk bizonyos jogokat valakinek, hogy az továbbra is a nevünkkel forgalmazza a termékeket. A márkánk bevétele valószínűleg nem az általunk tervezett holmiból fog származni, hanem azokból a termékekből (például napszemüveg), amelyeknek készítési és forgalmazási jogát eladtuk valakinek.
Pierre Cardin, a „Licenckirály” esetébe rosszul sült el ez a gyakorlat, hiszen a márkája annyira felhígult, hogy ma már babakocsit, autósülést, zoknit és alsónadrágot is vehetünk a Lidl-ben, igaz ez nem jelenti azt, hogy Pierre Cardin nem keresett jól ezekkel a holmikkal.
(Forrás: divany.hu)
Az emberek nem egyformák, emiatt vannak, akik alaposan utánanéznek a legújabb trendeknek, kívülről tudnak mindent a divatházakról, ám akadnak, akik legfeljebb sejtik, hogy mi folyik a csillogó-villogó felszín alatt, vagy azt állítják, hogy egyáltalán nem foglalkoznak ezzel az iparággal.Öltözködni viszont mindenkinek kell, ezért mindegy, hogy csak megvesszük az első megtetsző ruhadarabot, vagy alapos nyomozómunkával választjuk ki a legjobb kollekciót, mert fontos tudnunk, hogy milyen problémákat próbálnak a szőnyeg alá seperni a divatszakmában.
Hol és kik készítik a ruhákat: Attól, hogy nem a kínai boltban vásárolunk, hanem egy márkás üzletben, még egyáltalán nem biztos, hogy nem Ázsiában készített holmit viselünk. Ezt bizonyítja a 3 évvel ezelőtti botrány, a Rana Plaza tragédiája.
A többszintes épület összeomlásakor több, mint ezer ember halt meg. Kiderült, hogy az ingatlanban varrodákat üzemeltettek, ahol elképesztően alacsony munkabérért (körülbelül havi 70 dollárért kap egy ilyen munkáért az ember Bangladesben), embertelen körülmények között, varrták a munkások a ruhákat a nagy, nyugati cégeknek. Ezeket nevezik sweatshop-oknak, amiről a vásárló ritkán szerez tudomást.
Ez az oka annak, hogy a fast fashion ilyen alacsony árakon adhatja a ruhákat úgy, hogy még haszna is van rajta, hiszen a késztermék árára még rájön a szállítás, a reklámköltség, és egy sor más tényező, ami kiadja a végső árat.
Nem lenne azonban igazságos, ha elítélnénk ezeket a cégeket, hiszen alacsony bérezés ide, rossz munkakörülmények oda, munkalehetőséget adnak felnőtteknek és gyerekeknek, akiknek lehet, hogy különben ennyi fizetésük se lenne.
A címkének azonban kár lenne hinni, hiszen nemrég kiderült, hogy a Made in Italy, inkább Made in Közel-Kelet a cipők esetében.
Lehet vásárolni követőket: A XXI. században nagy előny, ha sok követőnk van a közösségi médiában. Egy állásinterjún például hiába szerepeltünk rosszabbul, mint a riválisunk, mert valószínűleg mi kapjuk a munkát, ha nekünk van több követőnk az Instagramon. Mivel ezzel a álláskereső is tisztában van, ezért nem ritka, hogy kikerekedett szemekkel nézzük a rajongótábort.
A közelmúltban kiderült, hogy a bloggerek kicsit „rásegítenek” erre a számra. Az egyik újság listája szerint 3 dollárért 100 új követő szerezhető. Napjainkban komplett iparág épült a közösségi média platformjain elérhető követők növelésére, sok cég pedig nem ellenőrzi a hű és aktív követőket.
Trendi ajándékok: Nem helyes, ha drága ajándékokkal kenyerezik le a hírességeket, divatszakértőket, bloggereket. A „pay-for-play” modell erre épül, hiszen ennek a lényege az, hogy a cég fizet a celebnek, hogy bizonyos alkalmakkor az ő termékével jelenjen meg.Ezt a modellt alkalmazták Kendall és Kylie Jenner esetében is. A celebeknek az Ugg cég fizetett azért, hogy az ő üzletükbe „nézelődjön és vásároljon” a testvérpár. A Starbucks pedig azért perkált, hogy Kendall és Kylie az ő papírpoharukat szorongassa.
Ez a gyakorlat azért helytelen, mert egyrészről megtévesztik vele a fogyasztókat, másrészről nem informálják körültekintően az embereket, hiszen a hírességek használják az ajándékba kapott termékeket, de a fotókon úgy tűnik, hogy azokat nem kapták, hanem ők választották. Így eltűnik az egyértelmű reklám feltüntetése.
Férfiak uralják a divatszakmát: Egy nemrég közzétett riportból világossá vált, hogy bár a nők vásárolnak több ruhát, mégis nagyon kevés a hölgy a divatszakma legfelső szintjein. A munkaerő 70 százalékát a nők teszik ki, de a cégvezetésben ez a szám csak 25 százalék. A legismertebb divattervezők is férfiak. Ennek oka állítólag a határozottság.
A nagy cégek „öko” és környezetbarát megmozdulásai: Rengeteg világcég használja ki a most divatos környezettudatos-újrahasznosított-bio-öko trendet. Igaz, vannak, akiknek ez a téma tényleg fontos, de nem egy cég csak a profit növelést látja a bolygónk megmentésében.
A környezetvédelemre irányuló megmozdulások és kampányok ellenőrizhetetlenek, ráadásul drágább a környezetbarát megoldás, mert lehet, hogy kisebb mennyiségnél centekről van szó, de nagyobb mennyiségnél már jóval magasabb lesz az előállítás költsége.
Ezt támasztja alá a 2011-es botrány, amiben kiderült, hogy a Dolce&Gabana homokfúvással éri el a farmerok kopottas hatását. A cég nem volt hajlandó átállni a mechanikus koptatásra, mert az néhány centtel drágább technika, az pedig őket nem érdekli, hogy mennyi munkás hal bele az eljárás során kialakult súlyos betegségekbe. Ez üzlet, ahol a pénz fontosabb, mint az emberek egészsége.
Az alulfizetett (vagy fizetést nem kapó) gyakornokok: Nem kizárólag a divatszakmát érintő kérdésről van szó, hiszen sehova sem vesznek fel, ha nincs szakmai tapasztalatunk, gyakorlatunk, de ebben az iparban különösen fontos, hogy milyen iskolába jártunk, kinél gyakornokoskodtunk.
Ha nem csak mutatóba járunk be, hanem tényleg olyan munkát végzünk, ami hasznos a cégnek, akkor illene fizetést kapnunk. Sajnos napjainkban nagyon gyakran hallani, hogy az ember „nem fizetőképes” gyakornoki munkát végez évekig.
Amennyiben esetleg egy idő után kezd elegünk lenni, mert azt látjuk, hogy már többet dolgozunk, mint mások, akkor a főnök elhúzza előttünk a mézesmadzagot, amely szerint „hamarosan felveszünk és kapsz rendes fizetést”.
Nemrég az Olsen-ikrek nevével jegyzett The Row hírnevén esett csorba, amikor egy korábbi kifizetetlen gyakornok beperelte a céget, ugyanis heti 50 órás munkahét után dehidratáció miatt kórházba került.
A pénz uralja a tartalmat (is): Tisztelet a kivételnek, de hiba lenne azt feltételezni, hogy a divatmagazinokban azok a cégek kapnak helyet, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Általában elmondható, hogy az kap teret, aki fizet érte.Ha egy cég tényleg valami kiemelkedőt alkotott, de nincs elég pénze, akkor csak egy pici helyet kaphat a magazinban, hiszen figyelem és folyamatos médianyilvánosság csak akkor van, ha pénz is van rá.
Napjainkban ennek a gyakorlatnak egyre nagyobb a népszerűsége, hiszen mindenki unja a hirdetéseket, ám az már más, ha PR-anyag úgy néz ki, mintha egy cikk lenne, ez persze ugyanúgy megtévesztés, ahogy a fentebb említett celebek által reklámozott termékek.
A nyomtatott sajtóban egyértelműen meg kell jelölni a lap szélén, ha egy tartalom szponzorált. Az online magazinok esetében boldog-boldogtalan linket szúr a cikkeibe, úgyhogy ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogy melyik tartalom szponzorált és melyik nem az.
A modellek fizikai és mentális sanyargatása: Ez az a téma, ami állandóan az asztalon van, hiszen minden napra jut legalább egy hír, ami a betegesen vékony, természetellenes szép modellekről szól, ami nagyon rossz példa az átlagemberek számára, főleg akkor, ha egy bizonytalan kamasz szeretne úgy kinézni, mint egy Victoria's Secret modell.
Gyakran hallani azt is, hogy ezek a modellek mit tesznek meg azért, hogy vasággyal együtt nyomjanak 40 kilót. Korábban akadt olyan rémhír, hogy narancslébe áztatott vattát esznek, hogy vékonyak maradjanak, a bőrük csillogását pedig gyógyszerekkel érik el.
Ennek az egészségtelen életmódnak az eredménye, hogy halálos áldozatokat szed a modell szakma, ezért minden évben előkerül egy-egy újabb módszer, amivel próbálnak véget vetni ennek a gyakorlatnak.
Cara Delevingne mostanában beszélt a modellek mentális egészségéről, depresszióra való hajlamáról. A színésznő elárulta, hogy a lányok nagyon fiatalon kezdenek modellkedni, ami azzal jár, hogy elszakadnak a családjuktól, óriási rajtuk a nyomás, a folyamatos hajtás, és rengeteg rivális miatt. A modellkedés tehát nem nevezhető egy testileg-lelkileg békés szakmának.
Koppintás: Nem kizárólag a fast fashion márkák, hanem a nagy divatcégek között is kemény küzdelem folyik azért, hogy egyedit alkossanak. A harc közben a dizájnerek egymástól szerzik az inspirációt, vagy egy neves tervező les el ezt-azt egy kicsi, független alkotótól.
Azt se higgyük, hogy a divatbemutatók végén, a közönség előtt meghajló dizájner tervezte az egész kollekciót, ugyanis ő csak learatja a babérokat, mert a munka legnagyobb részét névtelen, láthatatlan tervezőbrigád végezte.
Ahhoz azonban kétség se fér, hogy előfordulhat az, hogy betérünk két-három különböző üzletbe, de olyan érzésünk van, mintha ugyanazok a ruhák lennének kipakolva, csak más a márkajelzés rajta. Ennek oka lehet, hogy két tervezőnek ugyanakkor jutott eszébe ugyanaz az ötlet, de elég nehéz azt bebizonyítani, hogy a két tervező egymástól függetlenül kapott ugyanarra ihletet, hiszen az interneten bármit megkereshetünk egy pillanat alatt.
Honnan jönnek a nagy pénzek: Több, mint 6 évtizede létezik a licenc, vagyis az, amikor eladunk bizonyos jogokat valakinek, hogy az továbbra is a nevünkkel forgalmazza a termékeket. A márkánk bevétele valószínűleg nem az általunk tervezett holmiból fog származni, hanem azokból a termékekből (például napszemüveg), amelyeknek készítési és forgalmazási jogát eladtuk valakinek.Pierre Cardin, a „Licenckirály” esetébe rosszul sült el ez a gyakorlat, hiszen a márkája annyira felhígult, hogy ma már babakocsit, autósülést, zoknit és alsónadrágot is vehetünk a Lidl-ben, igaz ez nem jelenti azt, hogy Pierre Cardin nem keresett jól ezekkel a holmikkal.
(Forrás: divany.hu)
Hozzászólások