Ezek a legújabb ékszertrendek

A divatvilág mindig is nagy hangsúlyt fektetett a kiegészítőkre. Míg a tavalyi év őrülete a virágos hajpánt volt, ami még idén is jelen van a fesztiválozók körében, idén az ékszertetoválások hódítanak. Ha nem szeretnénk az egynyári trendeket követni, viszont fontos számunkra a divat, érdemes a kiegészítők helyett maradandóbb ékszereket választani, melyek közül az alábbi típusok a legnépszerűbbek 2015-ben.

images
Láncok karon és nyakban

A klasszikus formájú láncok az idei trendből sem hiányoznak, hiszen amellett hogy feltűnőek, még jelentéssel is bírnak. Állítólag viselőjük kíváncsi természetű. A divatvilágban is nagyon népszerűek, Saint Laurent, Versace és Stella McCartney kollekciójában is külön hangsúlyt kaptak.

hqdefault
Látványos fém karkötők

A fém karkötők jól tükrözik az idei trendeket, hiszen a színestől a letisztult formákig, illetve a kisebbektől a monumentálisig találhatunk belőle a boltok polcain. Ha valaki jobban szereti a klasszikus, romantikus karkötőket, az is divatos lehet, hiszen ezek a verziók is abszolút jelen vannak a divatos darabok között, míg idén a modernebb formákkal is hódíthatunk. Philip Lim például a színes és csavart fémkarkötőket képviseli, Lanvin a keretes és óriási darabokat, míg Louis Vuitton a klasszikus és minimalista stílusú karpereceiről híres.

ekszer12
Geometrikus formák mindig és mindenkor

A geometriai alakzatok továbbra is nagyon divatosak. Ezek az ékszerek azon kívül, hogy feltűnőek, segítségünkre lehetnek abban is, hogy kifejezzük velük a személyiségünket. A divattervezők is szívesen használják ezt a trendet, érdemes hát körülnézni a nagy márkák kínálatában, ha inspirációra vágyunk. Celine a hatalmas virágos karkötőkre esküszik, míg a Chanel tervezésében a színes többrétegű karkötők vannak jelen, Donna Karan a szögletes formáiról híres, míg Giorgio Armani a fekete-fehér csíkos karkötőkkel egészíti ki híres eleganciáját.

60zy3d-l-610x610-jewels-jewelry-shopping-nice-cute-2015+trends-fashion-yes-style
Bohókás karkötők sokasága

A színben harmonizáló vékony bohókás (mintás, feliratos) karkötők idén is népszerűek. Persze érdemes ügyelni rá, hogy ne essünk túlzásba, de ennél a trendnél bátran keverhetjük egymással akár az előbb említett stílusokat  is. Például a vékony fém karkötőket a kövessel, vagy akár a láncossal, de még egy bőrkarkötővel is remekül mutathat az együttes. A fontos csak az, hogy a kompozíció harmóniát tükrözzön.

Upper_Arm_Jpg

Karkötők a felkaron

Az idei év egyik legnagyobb slágerének számítanak a felkari karkötők. Ezekből is számos fajtát találhatunk a boltok polcain a minimalistától a díszesig.

Hozzászólások

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

A laptop táskák evolúciója: Hogyan válasszunk stílusosan és funkcionalitást szem előtt tartva?

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

A hátizsák az egyik leghasznosabb és legpraktikusabb kiegészítő. Jól működik az iskolában, kiránduláson, kerékpározás közben és hegyi túrázás során. Természetesen minden a típusától és a rendeltetésétől függ, de mindenképpen érdemes hátizsákokkal ellátni az egész családot. Nézzük, kinél mi válhat be

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kétségtelen, hogy a kézitáskák az egyik legfontosabb kiegészítők egy nő számára. Méretükből adódóan rendkívül feltűnőek is lehetnek, pont ezért jó kiegészítői bárminek, na meg praktikusak is. Az alábbiakban bemutatunk pár kézitáska- és strandtáskatípust, ami sosem fog kimenni a divatból, ezért bátra

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Visszavonhatatlanul itt a jó idő, úgyhogy éppen aktuális kicsit átrendezni a gardróbszekrény tartalmát. Jöhetnek előre a lengébb, vékonyabb, szellősebb, rövidebb fazonok, és hátrébb sorolódhatnak az őszi/téli szezon kollekciói.

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

A kapucnis pulóverek kötelező darabjai a női ruhatáraknak, hiszen otthoni és munkahelyi viseletként egyaránt megállják a helyüket. Továbbá tökéletes választásnak bizonyulnak sportoláshoz is.

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Nem csak szürke gumicsizma létezik ám!

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

A bomber dzsekik nagyon sokoldalúak, ezért nem hiányozhatnak egyetlen férfi gardróbjából sem.

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

A nők nagyon jól tudják, hogy a mom fit nadrágok nem kifejezetten az anyukáknak készültek, hanem a mai, trendi hölgyeknek, akik szeretik a csinos öltözködés a kényelem kombinációját. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a nadrágok csakis a fiatalabb korosztálynak készülnek, akkor tévedünk, hiszen minden koro

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Az ókorban még szokás volt a férfiak arcfestése, aminek megítélése az 1800-as években változott meg.

http://ujhazak.com