Jakab Zsófia: érdemes felhívni a figyelmet a hazai alkotókra

Sokrétű alkotói közeg van Magyarországon, amire érdemes felhívni a figyelmet, a Magyar Divat & Design Ügynökség hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere pedig nagyobb erőt tud adni számukra a Budapest Design Weeken keresztül - mondta Jakab Zsófia, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztosa és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezérigazgatója hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.A Budapest Design Week október 10. és 20. között több mint 100 helyszínen várja a dizájn iránt érdeklődőket Budapesten, valamint Sopronban és Pécsen kreatív programokkal, időszaki kiállításokkal, tárlatvezetésekkel.

Jakab Zsófia elmondta, a Budapest Design Week programsorozatát idén először rendezi a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ). Hangsúlyozta, olyan élményalapú programokat állítottak össze, amelyek befogadásához nem kell szakmabelinek lenni. Példaként említette a kaspó- vagy lámpakészítő, a terítés művészetéről szóló workshopokat.

Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a kreativitás és a design nem megfoghatatlan dolog, hanem az élet olyan területe, amely körbevesz bennünket - tette hozzá. A miniszteri biztos elmondta: erre hívja fel a figyelmet a 360 Design Budapest, a Design Week központi kiállítása. A Nyugati Pályaudvar egykori várótermében október 15. és 20. között mutatják be a hazai és regionális dizájn legkiválóbb alkotásait, a dizájn mindennapokban betöltött szerepét hangsúlyozva.

Kiemelte, hogy várják a diákokat is a tárlatra, tárlatvezetéseket szerveznek egyetemekkel, szakiskolákkal, szakképzési centrumokkal, de színészekkel, énekesekkel is. A hét nyitóeseményeként múlt csütörtökön az ELLE Decoration magazin adta át az EDIDA Hungary díjait, a magyar dizájnszakma legkiválóbb alkotóinak. Jakab Zsófia kitért rá, a kreativitás mellett a használhatóságot, a fenntarthatóságot is vizsgálta a szakmai zsűri.

Szólt róla, hogy Sopron már kilenc éve vesz részt a programsorozatban, Pécs pedig a Baranya vármegye kreativitását összefoglaló rendezvénysorozatáról híres évek óta. Megjegyezte, reméli, hogy a következő években bővülni fog a részt vevő városok köre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

A laptop táskák evolúciója: Hogyan válasszunk stílusosan és funkcionalitást szem előtt tartva?

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

A hátizsák az egyik leghasznosabb és legpraktikusabb kiegészítő. Jól működik az iskolában, kiránduláson, kerékpározás közben és hegyi túrázás során. Természetesen minden a típusától és a rendeltetésétől függ, de mindenképpen érdemes hátizsákokkal ellátni az egész családot. Nézzük, kinél mi válhat be

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kétségtelen, hogy a kézitáskák az egyik legfontosabb kiegészítők egy nő számára. Méretükből adódóan rendkívül feltűnőek is lehetnek, pont ezért jó kiegészítői bárminek, na meg praktikusak is. Az alábbiakban bemutatunk pár kézitáska- és strandtáskatípust, ami sosem fog kimenni a divatból, ezért bátra

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Visszavonhatatlanul itt a jó idő, úgyhogy éppen aktuális kicsit átrendezni a gardróbszekrény tartalmát. Jöhetnek előre a lengébb, vékonyabb, szellősebb, rövidebb fazonok, és hátrébb sorolódhatnak az őszi/téli szezon kollekciói.

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

A kapucnis pulóverek kötelező darabjai a női ruhatáraknak, hiszen otthoni és munkahelyi viseletként egyaránt megállják a helyüket. Továbbá tökéletes választásnak bizonyulnak sportoláshoz is.

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Nem csak szürke gumicsizma létezik ám!

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

A bomber dzsekik nagyon sokoldalúak, ezért nem hiányozhatnak egyetlen férfi gardróbjából sem.

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

A nők nagyon jól tudják, hogy a mom fit nadrágok nem kifejezetten az anyukáknak készültek, hanem a mai, trendi hölgyeknek, akik szeretik a csinos öltözködés a kényelem kombinációját. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a nadrágok csakis a fiatalabb korosztálynak készülnek, akkor tévedünk, hiszen minden koro

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Az ókorban még szokás volt a férfiak arcfestése, aminek megítélése az 1800-as években változott meg.

http://ujhazak.com