Milyen a jó napszemüveg?

Manapság nagy divat a napszemüveg, amely elengedhetetlen kellékévé vált a tavasznak és a nyárnak. Ám nem csupán a divat szempontjából érdemes megvizsgálni a kérdést, mely szerint milyet érdemes vásárolni, hanem vegyük figyelembe azt is, hogy a napszemüvegnek bizony védő funkciója is van. Amikor kinézünk egy stílusos darabot, arra is ügyeljünk, hogy az üvege mennyire szűri meg a szemnek káros UV-sugarakat.

tK3s_1241735

A napszemüvegek igen kelendőek, színesek, divatosak, áruk is változó, ráadásul minden évben újak kerülnek a piacra. Sajnos ezzel együtt jár az is, hogy sok napszemüveg már csupán "kirakat", tehát nem tölti be nagyon fontos védő funkcióját, ez pedig veszélyes lehet. Szemünk védelme az utóbbi években, évtizedben egyre fontosabbá válik, ahogy az ózonréteg egyre inkább elvékonyodik.

Az ózonréteg az, ami normális esetben megakadályozza, hogy a káros UV-sugarak a szemünkbe jussanak és roncsolják azt. Sajnálatos módon a környezetszennyezés hatására ózonrétegünk gyengül, így a rövidhullámú UV-sugarak szinte akadálytalanul jutnak a szemünkbe. Ennek számos következménye lehet: kötőhártya-gyulladás, szaruhártya-és ideghártya-sérülések, sőt akár lencsehomály vagy szürkehályog is kialakulhat, vélik egyes orvosok.

Fontos megjegyezni, hogy a napszemüveget érdemes felhős időben is viselni, nem csupán tűző napsütésben. Ez azért szükséges, mert a káros sugarak felhősödés mellett is eljutnak a földfelszínig.

Divat vagy egészség?
Divatosan is lehetünk egészségesek, napszemüveg terén főleg. Egy megfelelő napszemüvegnél vannak bizonyos kritériumok ahhoz, hogy valóban hordható legyen.
Először ellenőrizze, hogy a szemüveg el van látva egy bizonyos CE-jelzéssel, mely garantálja, hogy a szemüveg megfelel az európai irányelvek által meghatározott biztonsági követelményeknek. Természetesen még a CE-jelzés láttán sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a napszemüveg megfelelő védelmet biztosít, így ajánlatos egy optikussal is megvizsgáltatni azt.

A napszemüveg lencséjének színárnyalata és mérete is számít. A kicsi, kerek lencséjű szemüvegek például egészen biztosan nem felelnek meg a követelményeknek, mert a napsugarak nem csupán felülről, hanem oldalról is eljutnak a szemig. Ha igazán védeni szeretné szeme világát, nagy lencséjű napszemüveget válasszon vagy hajlított ívű sportszemüveget. A lencse színe annyiban számít csak, mennyire érzékeny a szeme; az UV-szűrő magában a lencse anyagában található, egy speciális réteg szűri meg a nap sugarait és a szemnek megfelelő védelmet biztosít. Ha a legjobbat szeretné választani, érdemes kipróbálnia a fényre automatikusan sötétedő lencséjű modelleket. Ideális, hiszen zárt térben, árnyékosabb helyeken a lencse kivilágosodik, fényre pedig besötétedik.

Azt sem árt figyelembe venni, hogy különböző tevékenységekhez más és más szemüveg illik. Sajnos nincs olyan modell, amely minden szabadidős tevékenységhez ugyanúgy passzolna. Hegymászóknak, kirándulóknak sportszemüveg kell mindenféleképpen, hogy oldalról is védje a szemet a káros sugaraktól, ellenben akik kocognak, futnak a szabad levegőn, olyan napszemüveg ajánlott, amiben jól szellőzik az arc, hogy az izzadságtól ne csúszkáljon rajtunk a szemüveg. Roppant zavaró lehet.
Anyaga legyen könnyű, törésálló, kényelmes és illeszkedjen arcához. Nem érdemes túl kicsit vagy épp nagy, lötyögő napszemüveget választania, mert annak az lesz a következménye, hogy nem viseli majd szívesen. Bőrbarát anyagból készüljön a szemüveg, lencséje törhetetlen legyen és könnyen tisztítható. Fontos, hogy valóban nehezen törjön össze a szemüveg lencséje, így is megelőzheti a szem sérüléseit.

Az íves keretű napszemüveg nem csupán az UV-fénytől véd, de a felcsapódó kavicsoktól, portól, víztől is. Ha rögzítőpánt is tartozik hozzá, még biztonságosabbá teheti viselését.
Látható tehát, mennyi mindent figyelembe kell venni a napszemüveg vásárlásakor. És talán itt is érvényes a mondás, mely szerint olcsó húsnak híg a leve. Vigyázzunk szemünk egészségére!

forrás: webbeteg.hu

Hozzászólások

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

A laptop táskák evolúciója: Hogyan válasszunk stílusosan és funkcionalitást szem előtt tartva?

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

A hátizsák az egyik leghasznosabb és legpraktikusabb kiegészítő. Jól működik az iskolában, kiránduláson, kerékpározás közben és hegyi túrázás során. Természetesen minden a típusától és a rendeltetésétől függ, de mindenképpen érdemes hátizsákokkal ellátni az egész családot. Nézzük, kinél mi válhat be

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kétségtelen, hogy a kézitáskák az egyik legfontosabb kiegészítők egy nő számára. Méretükből adódóan rendkívül feltűnőek is lehetnek, pont ezért jó kiegészítői bárminek, na meg praktikusak is. Az alábbiakban bemutatunk pár kézitáska- és strandtáskatípust, ami sosem fog kimenni a divatból, ezért bátra

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Visszavonhatatlanul itt a jó idő, úgyhogy éppen aktuális kicsit átrendezni a gardróbszekrény tartalmát. Jöhetnek előre a lengébb, vékonyabb, szellősebb, rövidebb fazonok, és hátrébb sorolódhatnak az őszi/téli szezon kollekciói.

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

A kapucnis pulóverek kötelező darabjai a női ruhatáraknak, hiszen otthoni és munkahelyi viseletként egyaránt megállják a helyüket. Továbbá tökéletes választásnak bizonyulnak sportoláshoz is.

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Nem csak szürke gumicsizma létezik ám!

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

A bomber dzsekik nagyon sokoldalúak, ezért nem hiányozhatnak egyetlen férfi gardróbjából sem.

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

A nők nagyon jól tudják, hogy a mom fit nadrágok nem kifejezetten az anyukáknak készültek, hanem a mai, trendi hölgyeknek, akik szeretik a csinos öltözködés a kényelem kombinációját. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a nadrágok csakis a fiatalabb korosztálynak készülnek, akkor tévedünk, hiszen minden koro

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Az ókorban még szokás volt a férfiak arcfestése, aminek megítélése az 1800-as években változott meg.

http://ujhazak.com